Miközben a mesterséges intelligencia rohamléptekkel alakítja át a globális gazdaságot, Washingtonban heves vita bontakozott ki arról, hogy miből finanszírozza az állam a nyugdíjakat és a szociális hálót, ha az AI tömegesen szorítja ki az embereket a munkaerőpiacról – írja az Index.
A Microsoft vezére, Bill Gates, valamint több vezető amerikai politikus szerint a megoldás az AI és a robotok megadóztatása lenne, csakhogy Donald Trump és a Fehér Ház láthatóan a szektor teljes deregulációja mellett kötelezte el magát.
A mesterséges intelligencia legújabb hulláma már nemcsak a fizikai munka automatizálásáról szól, hanem a szellemi és kreatív pozíciók átalakításáról is: egyre több szellemi munkaterületet érint az AI-jal való kiváltás, ahogy a számítástechnikában is sokkal olcsóbb és gyorsabb ma már a mesterséges intelligenciával való programoztatás, tesztelés, hogy a kreatív és művészeti területekről már ne is beszéljünk.
Mivel az adóbevételek közel kétharmada a munkabéreket terhelő adókból és járulékokból származik, fontos hangsúlyozni, hogy a munkahelyek elvesztése nemcsak az egyének szintjén okoz megélhetési válságot, hanem a nyugdíjrendszerek és az államháztartás összeomlásával is fenyeget.
A New York Times-nak adott interjújában Bill Gates hangsúlyozta, hogy a jelenlegi adózási rendszer abszurd, hátrányba hozza az emberi munkaerőt az automatizációval szemben. Arra is figyelmeztetett, hogy ha a gépek nem vesznek részt a szociális háló fenntartásában, a nyugdíjrendszerek nyílegyenesen haladnak a csőd felé.
A politikai és tudományos életben számtalan javaslat született már arra, hogy miként lehetne adót kivetni az AI-re. A legfontosabb amerikai törvényhozói javaslatok lényegét négy területen lehet összefoglalni. Az egyik a közvetlen foglalkoztatási alap ötlete, amely szerint adót vetnének ki az AI-fejlesztő cégekre, és az ebből származó bevételt egy állami foglalkoztatási program finanszírozására fordítanák.
Bernie Sanders szenátor szerint viszont egy szövetségi szintű, szuverén alapot kellene létrehozni részvényekből. A legalább bruttó 200 millió dolláros AI-bevétellel rendelkező cégekre különadót vetne ki, amelyet nem készpénzben, hanem részvényekben kellene megfizetniük.
A végső cél az lenne, hogy az állam 50 százalékos részesedést szerezzen az AI-fejlesztő óriásokban, közvetlen beleszólást biztosítva az amerikai népnek a technológia fejlesztésébe.
Megint egy másik megközelítés szerint az adatközpontok által felhasznált energiára és vízre kellene adót kivetni. Elizabeth Warre szenátor szerint így kompenzálni lehetne a környezetre gyakorolt negatív hatásokat – ezzel kritikát fogalmazva meg a Trump-kormány által adott adókedvezmények felé is.
Az egykori űrhajósból lett politikus, a szintén demokrata Mark Kelly szenátor a digitális reklám- és az adatadó híve. Ő három új adó bevezetését javasolja: a digitális reklámbevételekre, a generált adatok használatára és az AI-cégek extraprofitjára.
Az adóbevételek átcsoportosításának elsődleges célja a technológiai munkanélküliség által sújtott dolgozók megsegítése lenne. A szakértők három fő kompenzációs irányt vázolnak fel:
- garantált alapjövedelem vagy átmeneti fizetés: az AI-adókból befolyó összegekből közvetlen pénzbeli támogatást nyújtanának azoknak a munkavállalóknak, akiknek a pozícióját megszüntette az automatizáció;
- államilag finanszírozott átképzési programok: olyan szektorokba (például személyes gondoskodás, szakipar, zöldenergia, komplex emberi döntéshozatalt igénylő területek) irányítanák át a dolgozókat, ahol a mesterséges intelligencia nem képes helyettesíteni az embert;
- munkáltatói ösztönzők és állami foglalkoztatás: olyan állami munkahelyek teremtése, amelyek társadalmilag hasznosak, de a piaci alapon működő AI-cégek nem finanszírozzák őket.
Donald Trump ezzel szemben, aki nemrég összehívta az AI-szektor vezetőit, továbbra is másként gondolkodik: véleménye szerint a mesterséges intelligenciát „szuperintelligenciára” kellene átnevezni, és határozottan elutasította a fejlesztések korlátozását vagy új adók kivetését.
A republikánus elnök a piaci önfejlődés és a globális versenyképesség – különösen a Kínával szembeni technológiai dominancia – megőrzése mellett kötelezte el magát.
A Tax Policy Center és a Brookings Institution kutatói óvatosságra intenek, felhívva rá a figyelmet, hogy a rosszul megtervezett, AI-specifikus adó lassíthatja az innovációt és rontja a nemzeti versenyképességet. Arra is rávilágítanak, hogy a mesterséges intelligencia pontos definiálása nélkül nehéz igazságos adót kivetni. Ehelyett a tőkejövedelmek általánosabb adóztatását, vagy a fogyasztói oldalon megjelenő digitális szolgáltatási adókat javasolják. Abban azonban minden elemző egyetért: a döntéshozóknak sürgősen le kell fektetniük az adózási alapokat, mielőtt a mesterséges intelligencia okozta munkaerőpiaci hullámvasút végleg átalakítja a társadalmat.