Nyitókép: Facebook/MCC Szolnok

Túri Péter: reális önképpel, fejlett kompetenciákkal rendelkező utánpótlást biztosít az MCC Vezetőképző Akadémiája

Infostart / InfoRádió - Rozgonyi Ádám
2026. március 17. 19:10
A Mathias Corvinus Collegium Vezetőképző Akadémiája idén két szakirányon is felvételt hirdet. A térítésmentes programra 28 év alatti, angolul jól beszélő pályakezdők jelentkezését várják. Az egyéves intenzív képzésre üzleti és közéleti irányú specializáción egyaránt május 17-ig lehet jelentkezni – ismertette az InfoRádióban Túri Péter, az MCC főigazgató-helyettese.

Az MCC Vezetőképző Akadémia a pályakezdő, ugyanakkor komoly ambíciókkal rendelkező diplomás fiataloknak nyújt egyedi, máshol nem elérhető képzést. A fiatalok számos vezetői szituációban próbálhatják ki magukat, és olyan szakmai tapasztalatot szerezhetnek, melyek révén komoly versenyelőnyre tehetnek szert a munka és a közélet világában. A képzés reális önképpel, fejlett kompetenciákkal, határozott döntéskészséggel rendelkező, tettre kész vezetői utánpótlást biztosít.

„A Vezetőképző Akadémián azt vettük észre, hogy a hallgatók érdeklődése az üzleti világ és a közéleti világ irányába szór, nem mindenki a generális vezetői témák iránt érdeklődik: van, akit jobban vonzanak a közéleti kihívások, mások pedig kifejezetten az üzleti világ hívei” – mondta az InfoRádiónak az MCC főigazgató-helyettese. Túri Péter felhívta a figyelmet, hogy a képzés alap struktúrájának a megváltoztatására nincs szükség, de idén már kipróbáltak egy módszertani változtatást, amelyet jövőre hangsúlyosan alkalmazni fognak, és amely lehetővé teszi a fenti érdeklődések kielégítését.

„A csapat továbbra is együtt dolgoznak, a képzés struktúrája és gerince ugyanazokat a módszertani elemeket tartalmazza, de tartalmilag szakosodni lehet, így a hallgatók többet foglalkozhatnak azokkal a témákkal, amilyen környezetben később várhatóan dolgozni és boldogulni szeretnének” – mondta.

A főigazgató-helyettes felhívta a figyelmet arra, hogy nem arra kell gondolni, hogy politikával és nem politikával foglalkoznak a hallgatók, hanem arra, hogy a megszerzett ismereteik milyen környezetben fognak hasznosulni. Kiemelte: „a business világban például egy profitorientált multi vállalatnál, vagy egy nagy szervezetben, strukturált szervezetben, egy termelői, profitorientált környezetben való munka mikéntje mindenki számára nagyjából ismert, de ennek a karakterjegyei eltérnek az államigazgatásban, egy nonprofit szervezetnél vagy egy állami vállalatnál tapasztalhatóknál.”

Az MCC célja, hogy a képzés során a diákok megismerkedhessenek a szervezetek belső működésével. „A vezetés és a vezetésszervezés témaköre mindenütt jelen van, de nagyon sok egyéb szervezeti kultúrával, működési mechanizmussal kapcsolatos különbség tapasztalható a profitorientált világban és egy nonprofit szervezetnél. A szakosodással a hallgatók a saját várható érdeklődésük alapján több ismeretet szerezhetnek abból a világból, amelyben később várhatóan elhelyezkednek” – érvelt az új szakirányok mellett Túri Péter.

Felvételi és feltételek

A jelentkezés változatlan, a pályájuk elején járó fiatalokat várják, 0-3 év tapasztalattal. „A képzést azoknak szól, akik most kezdenek el dolgozni, vagy a képzést követően lépnek be a munka világába. A Vezetőképző Akadémián feltétel egy felsőfokú diploma megléte, de nincs specifikus végzettség kikötve. A folyékony angol nyelvtudás ugyanakkor elvárás, mert a képzés oktatásainak egy jelentős része angol nyelven zajlik. Emellett nyitottság, motiváltság, elkötelezettség szükséges az intenzív, full time program miatt. A képzés hétfőtől-szombatig, 10 hónapon keresztül zajlik. Cserébe a tapasztalatszerzés lehetősége, és ahova eljutnak a hallgatók a képzés végére, az fantasztikus előrelépés és utazás” – ismertette az MCC főigazgató-helyettese.

A vezetőképző összes online felületén le lehet adni a jelentkezést május 17-ig. „Egy gyors kiválasztási folyamat után, június végére döntés is születik arról, hogy kik azok a fiatalok, akik a képzés hatodik évfolyamát elkezdhetik az akadémián, 2026 szeptemberétől.

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Túri Péter: reális önképpel, fejlett kompetenciákkal rendelkező utánpótlást biztosít az MCC Vezetőképző Akadémiája
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást