A vártnál jóval nagyobb mértékben, 4,3 százalékkal bővült az Egyesült Államok gazdasága 2025. harmadik negyedévében – közölte az amerikai kereskedelmi minisztérium.
A piaci várakozás 3,2-3,3 százalékos gazdasági növekedésről szólt az előző év harmadik negyedévéhez viszonyítva.
A friss jelentésben végleges számot közöltek a második negyedéves gazdasági teljesítményről is, amely 3,8 százalék volt.
A késéssel kiadott gazdasági jelentésből kiderül, hogy az amerikai gazdaság egyik motorját az erős lakossági fogyasztás adta, az export és a kormányzati kiadások növekedése mellett, miközben az import csökkent.
Donald Trump elnök a friss gazdasági számokat közösségi oldalán azzal kommentálta, hogy a közgazdászok többsége tévedett, és „Trumpnak igaza volt”. A jó teljesítményt részben a vámoknak tulajdonította, ami a nettó exportot emelte, miközben az importot visszafogta, csökkentve a külkereskedelmi deficitet is.