Nyitókép: Unsplash

Oeconomus: negyedannyi halat eszünk, mint az EU-átlag, de egy esetben élen állunk

Infostart / InfoRádió - Kalapos Mihály
2025. december 23. 19:38
A halfogyasztásunk jelentős része karácsonyra korlátozódik – mondta el Erdélyi Dóra, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány senior elemzője az InfoRádióban.

Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzése szerint a családok többségében a karácsonyi menü elengedhetetlen része a hal, amelyet jellemzően elsősorban halászléként fogyasztanak el. Az éves hazai halfogyasztásunk 35-40 százaléka karácsonyra koncentrálódik, miközben éves szinten egy főre vetítve nemzetközi összehasonlításban kevés halat fogyasztunk – ezzel kapcsolatban nyilatkozott Erdélyi Dóra, az Oeconomus senior elemzője az InfoRádióban.

Elmondta, egyes haltenyésztők esetében az éves forgalom 60-70 százalékát a karácsonyi időszak teszi ki. Az éves egy főre jutó

halfogyasztásunk relatíve alacsony, 6,5-7 kilogramm között van

– emelte ki a senior elemző. Hozzátette, az uniós átlag mindeközben 23 kilogramm fölött található.

Az árakat tekintve nem várható jelentős drágulás az idei évben. A pontyszelet ára 3500-4500 Ft/kg körül lehet, mint tavaly is, míg az afrikai harcsafilé 4500-5500 forint körül alakulhat – tette hozzá Erdélyi Dóra.

Az Oeconomus a témában megjelent elemzésében olvasható, hogy a termelés jelentős része, 81,5 százaléka három régióra koncentrálódik, a Dél-Dunántúlra, az Észak-Alföldre, és a Dél-Alföldre. A tógazdaságok üzemeltetett területe 2024-ben 26,6 ezer hektár volt, ebben az évben összesen 22 838 tonna halat termeltek.

Hozzáteszik,

gazdasági szempontból a legfontosabb halfaj a ponty, amely az étkezési célú haltermelésből bő 78 százalékos részesedéssel bír.

A hazai haltermelésben és a hazai termelésű halak fogyasztásában a második helyen az afrikai harcsa áll. Magyarország egészen pontosan az EU legnagyobb afrikaiharcsa-termelője – olvasható az elemzésben.

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Oeconomus: a fa mellett hal is az asztalon van
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást