Nyitókép: Paul Bradbury/Getty Images

Plusz másfél milliárd a munkakörülmények fejlesztésére

Infostart / MTI
2025. október 29. 14:04
Eredetileg kétmilliárd forintos kerettel írták ki a Munkakörülmények fejlesztése című pályázati felhívás első ütemét a kis- és közepes vállalkozások számára, ám szükség volt egy másfél milliárdos keretemelésre a nagy érdeklődés miatt – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért, munkavédelemért és foglalkoztatás-felügyeletért felelős helyettes államtitkára

Zöld-Nagy Viktória – az M1 műsorában – elmondta, hogy az 500 ezer és 20 millió forint közötti, munkavállalónként maximum 1 millió forintos vissza nem térítendő támogatásokról csütörtöktől születnek meg az első pályázati döntések. A kkv-k egészségmegőrzésre, védőeszközökre, jelzőberendezésekre, valamint a munkahelyi környezet korszerűsítésére igényelhettek forrásokat. Jelezte, hogy a cégeket már az emelt keretnek megfelelően tudják támogatni a kormányhivatalok, elsőként a dél-alföldi régióban.

A helyettes államtitkár kiemelte: a kkv-k életében is fontos kérdés, hogy a munkavállalók biztonságos környezetben tudjanak dolgozni, ezért a támogatási program kifejezetten a munkavédelmi eszközök beszerzését segítette, így a munkavédelem magasabb szintjét – korszerűbb berendezéseket, ergonómiai szempontból jobb minőségű eszközöket – tudják majd biztosítani dolgozóiknak. Felhívta a figyelmet a legújabb felmérésekre, amelyek szerint a munkavállalóknak a bér mellett a biztonságos munkakörülmények, illetve a munka és a magánélet egyensúlya is kiemelten fontos, ezért erre is volt lehetőség pályázni.

Zöld-Nagy Viktória közölte, hogy a szeptember eleje óta elérhető programra nagyon sok cég jelentkezett, a befogadott pályázatok száma megközelíti a 900-at, ami körülbelül 12 ezer munkavállalót érint. Megemlítette, hogy a program elsősorban a hátrányos helyzetű régiókra fókuszált, mert az ott működő kkv-k sokkal kevésbé tudnak a munkabiztonsági munkakörülmények fejlesztésére áldozni.