A CATL kínai akkumulátorgyár újabb toborzó kampányt indított Debrecenben és környékén, amellyel több száz új munkahelyet kínál. A vállalat célja, hogy a lehető legnagyobb mértékben a helyieket, és a környező településeken élőket alkalmazza a termelési, gyártási, minőségbiztosítási és a logisztikai munkakörökben – tájékoztatta a vállalat az MTI-t hétfőn.
A közleményben felidézték, hogy a CATL – amely világelső az elektromos járművekbe szerelhető akkumulátorok gyártásában, valamint nemzetközi piacvezető a megújuló energiaforrásokra épülő technológiai innovációk terén –, mintegy
3000 milliárd forintból építi fel második európai akkumulátorgyárát Debrecenben.
A beruházás és Debrecen gazdasága jelentős mérföldkőhöz érkezik az év végén: a tervek szerint elindul a próbagyártás a cellagyárban, míg a modulösszeszerelő csarnok újabb gyártósorral bővül. Ehhez a jelenlegi, több mint 800 fős munkavállalói létszámot a következő hónapokban 1400 főre fogják emelni.
Tájékoztatásuk szerint ez a debreceni akkumulátorgyár negyedik nagyszabású toborzó kampánya a régióban: a vállalat célja, hogy elsősorban Debrecenben és Hajdú-Bihar vármegyében élő munkavállalóknak kínáljon lehetőséget.
A kampány elsősorban a Debrecenben és a város 60 kilométeres körzetében élőket célozza meg,
különös tekintettel azokra, akik a termelés, gyártás, minőségbiztosítás vagy logisztika területén szeretnének elhelyezkedni. A vállalat várja mind a diplomás, mind a szakképzett jelentkezőket életkortól és nemtől függetlenül – közölték.
A CATL Debrecennél a magyar munkavállalók mellett jelenleg a kezdeti működést támogató kínai szakemberek és más nemzetiségű emberek is dolgoznak. A közeljövőben átmenetileg az anyavállalattól további kínai munkatársak érkeznek annak érdekében, hogy a helyiekkel megismertessék a CATL egyedi, innovatív technológiáját, a vállalat stratégiája ugyanakkor egyértelműen a helyi munkaerő bevonására épül – jelezték.
A közleményben kiemelték: a CATL 2022 ősze óta építi jelenlétét a régióban. 2023 óta eddig három toborzási kampányt szervezett, amelyek eredményeként folyamatosan bővült a hazai munkavállalók köre. A vállalat szoros együttműködést alakított ki a Debreceni Szakképzési Centrummal (DSzC): rendszeresen részt vesz a helyi állásbörzéken, szakemberei előadásokat tartanak tanórákon, illetve diákcsoportokat fogadnak gyárlátogatásokra. A partnerség hosszú távú célja a duális képzési programok kidolgozása, amely tovább erősíti a helyi munkaerőpiac és a vállalat közötti kapcsolatot – írták.
Hozzátették:
a DSzC-vel közösen hamarosan induló akkumulátorgyári operátor képzés keretében három hónap alatt száz regisztrált álláskeresőnek, illetve külső jelentkezőknek biztosítanak lehetőséget szakképesítés megszerzésében
– idézi a közlemény Csin Liang (Qin Liang) gyárigazgatót.
A 2011-ben alapított Contemporary Amperex Technology Co. Ltd. (CATL) 37,9 százalékos globális piaci részesedésével a világ egyik legfontosabb akkumulátoripari szereplője.