2025 októberében Lóga Máté, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára Washingtonban tárgyalt amerikai kollégájával, Kenneth Kiesszel. Megállapodtak, hogy szakértői szinten megkezdik a közös munkát a kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezmény mihamarabbi visszaállítása érdekében. Ez az egyeztetés a gazdasági kapcsolatok további erősítését célozza, hiszen az USA Magyarország egyik legnagyobb kereskedelmi partnere és jelentős befektetője is egyben. 1979-ben már kötött a két ország egy ilyen megállapodást, ám az Egyesült Államok 2022 júliusában felmondta. Most azonban más szelek fújnak Washingtonban.
Az egyezmény címe unalmasnak hangzik. De a közgazdászok jól tudják, hogy az ilyen megállapodások az államok közti bizalom egyik legkézzelfoghatóbb indikátorai. Aki aláírja, az a másik országot megbízható partnernek tekinti. Pénzügyi, jogi és politikai értelemben egyaránt.
Az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság például 1975-ben kötött ilyen szerződést. Az eredmény? 2020-ra az amerikai befektetések értéke a szigetországban meghaladta az ezermilliárd dollárt. Ez a tőke megmozgatta a City bankjait, a brit ipart, sőt, a brit középosztály is érezte kedvező hatásait. Egy olyan jogi dokumentumról beszélünk tehát, amely ténylegesen átalakította két gazdaság vérkeringését.
A kettős adóztatás akkor fordul elő, ha ugyanazt a jövedelmet két ország is megadóztatja. Például egy magyar cég, amely az Egyesült Államokban szolgáltat, ott is és itthon is adózik ugyanazon bevétel után. Az ezt elkerülő egyezmények célja, hogy megosszák az adóztatási jogot. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy az egyik ország elismeri azt, ha a másik már beszedte az adót. Ezen felül korlátozzák bizonyos típusú jövedelmekre jellemzően kedvezményes adókulcsokat engednek.
Mindez nem adóelkerülést, hanem jogbiztonságot jelent. A befektetők így pontosan tudják, mire számíthatnak külföldi projektjeik kapcsán. Nem szembesülnek indokolatlan plusz költségekkel, és így hajlandóbbak hosszabb távra tervezni. Egy ilyen egyezmény az információcsere révén az adócsalás elleni fellépést is erősíti. Vagyis épp az ellenkezőjét teszi, mint amit sokan feltételeznek.
Az USA és az Egyesült Királyság közötti megállapodás például a világ egyik legjobban működő adóegyezménye. A hatásai messze túlmutatnak az adózáson. A transzatlanti befektetések megduplázódtak a ’90-es évek végére, és a 2008-as válság után is segítettek gyorsan stabilizálni a kapcsolatokat.
A nagyvállalati fúziók, mint például a Glaxo Wellcome és SmithKline Beecham egyesülése azért is mentek végbe gördülékenyen, mert a pénzügyi elszámolás egyszerű és világos volt. A szerződés a londoni pénzügyi szektor amerikai terjeszkedését is megkönnyítette, hiszen a forrásadó korlátozása nélkül a transzatlanti hitelezés sokkal költségesebb lett volna.
Németország és India egyezménye is a pozitív példák sorát erősíti. 1995-ös megállapodásuk következtében a két ország közötti kereskedelem 25 év alatt ötszörösére nőtt, 5 milliárd dollárról 25 milliárdra. A német autóipari óriások, mint a Bosch vagy a Daimler, bátrabban fektettek be Indiában, mert tudták, hogy a profitra nem kell kétszeres adót fizetniük. Az egyezmény ráadásul nem csak a tőkeáramlást, hanem a technológiatranszfert is felpörgette.
Persze léteznek olyan egyezmények is, melyek kevésbé tekinthetők sikeresnek. India és Mauritius 1983-ban aláírt megállapodása iskolapéldája annak, hogyan ne kössünk ilyen szerződést. A tőkenyereség adómentessége miatt több ezer cég települt papíron Mauritiusra, csak hogy elkerülje az indiai adókat. Az indiai kormány végül 2016-ban kénytelen volt módosítani az egyezményt, miután kiderült, hogy az országba érkező „befektetések” nagy része valójában indiaiak pénze volt, Mauritiuson átfuttatva. A tanulság egyértelmű, átláthatóság és információcsere nélkül az adóegyezmény torzításokat is okozhat.
Sokan gondolják, hogy minden ilyen egyezmény mögött ugyanez az elsődleges cél, azaz az adófizetés elkerülése. A modern adóegyezmények, különösen az OECD Model Convention alapján megszerkesztettek azonban már kettős védelmet építenek be a megállapodásba. Egyrészt elkerülik a kettős adóztatást, másrészt megakadályozzák a nulla adózást.
Tegyük ehhez hozzá, hogy a magyar gazdaság szerkezete ma már egészen más, mint 1979-ben volt. A külföldi tőke ma már nem pusztán gyárakat épít, hanem szolgáltatóközpontokat, kutatólaborokat, fintech-platformokat is. Ezen vállalkozások számára pedig kulcskérdés az adózási kiszámíthatóság.
Ha Magyarország kimarad, azaz nem kötjük újra a megállapodásunkat az USA-val, akkor az amerikai vállalatok, amelyek ma több tízezer magyar család megélhetését biztosítják, fokozatosan áthelyezhetik majd működésük egy részét olyan régiós országokba, mint Lengyelország vagy Csehország. Olyan államokba, ahol már van ilyen egyezmény.
Persze a legfontosabb kérdés, hogy miért jó nekünk, magyaroknak egy ilyen egyezmény. A válasz az, hogy számos okból kifolyólag:
- Ez a lépés növelné Magyarország vonzerejét Közép-Európában, egyben helyreállítaná a versenysemlegességet Lengyelországgal és Csehországgal szemben.
- A magyar vállalatok exportja és szolgáltatásnyújtása az Egyesült Államokban olcsóbb és kiszámíthatóbb lenne, hiszen nem kellene kétszer adózniuk, ami különösen a technológiai, mérnöki és kreatív iparágakban lehet nagy áttörés.
- Az adóegyezmény újratárgyalása azt üzenné a világnak, hogy Magyarország a jogbiztonság országa, ami jól jönne a hitelminősítések alakulása szempontjából is.
- A kettős adóztatás megszüntetése több pénzt hagyna a zsebükben, ami növelné a hazai megtakarítási rátát is.
- Az amerikai cégek hajlamosabbak lennének közös K+F projektekre magyar partnerekkel.
- A magyar bankok és alapok könnyebben vonhatnának be amerikai tőkét, ami növelné a piac likviditását.
- Paradox módon a „kevesebb adó” több bevételt jelenthet, hiszen a beruházások, munkahelyek és fogyasztás bővülése révén az adóalap növekedne.
- Az újratárgyalt egyezmény politikai üzenet is hordozna, mely szerint a két ország közti bizalom helyreállt.
2026 májusában, amikor felszáll az első újraindított Budapest–New York járat, talán lesz a fedélzeten egy magyar vállalkozó is, akinek a profitját nem kell majd kétszer leadóznia. Ez a gép így nem csak embereket szállít majd át az Atlanti-óceánon, hanem egy új korszak reményét is.
A cikk szerzője Sebestyén Géza, az MCC Gazdaságpolitikai Műhelyének vezetője, a BCE egyetemi docense