Rég nem látott áremelkedést tapasztalhatunk a hazai üzemanyagárakban, ugyanis a benzin beszerzési ára bruttó 5, a gázolaj nagykereskedelmi ára pedig bruttó 10 forinttal emelkedik kedden – értesült a holtankoljak.hu. Nyár eleje óta, mióta a Mol árazásában akár naponta is változhatnak a díjtételek, hasonlóra mértékű árváltozásra nem került sor egy lépcsőben a gázolaj vagy a benzin esetében – mondta az InfoRádióban Bujdos Eszter, kitérve arra is, hogy milyen fő tényezők állnak ennek hátterében.
Mint kifejtette, ez a nagyobb léptékű emelés most leginkább annak köszönhető, hogy a Brent típusú olaj hordónkénti ára 5 százalékot emelkedett múlt hét szerdáról csütörtökre, miután az Egyesült Államok újabb szankciókat jelentett be Oroszországgal és az orosz olajexporttal szemben, amire a tőzsde azonnal reagált. A szakértő szerint a lépés azért volt meglepő, mert Donald Trump egyik legfőbb célja, hogy az egyesült államokbeli üzemanyagárakat alacsony szinten tartsa, de egy ilyen döntés esetében várható volt, hogy az a nemzetközi piacokon is megemeli az olaj árát. A hazai üzemanyagok keddi drágulásának másik oka, hogy a forint is gyengül a dollárral szemben – tette hozzá.
Bujdos Eszter – a jövőt illetően – megjegyezte: szkeptikus Donald Trump bejelentéseivel kapcsolatban, hiszen voltak már nagyon kemény vámháborúval kapcsolatos kijelentései, majd ezektől visszakozott vagy enyhébben kerültek bevezetésre. „Tény az, hogy a háború lezárásához mindenképpen okos lépésnek tűnhet, hogy a pénzcsapokat zárják el Oroszország irányába, hiszen az oroszok egyik legfőbb bevétele a gázból és olajból származik” – fogalmazott.
Azt viszont nem gondolja, hogy az olajárak 70 dollárnál feljebb mennek az idén, miután komoly túlkínálat mutatkozik, többek között az Egyesült Államok, de az OPEC-országok részéről, miután a kitermelési korlátozásokat folyamatosan oldják fel. A holtankoljak.hu ügyvezetője szerint cseppet sem lenne jó a világnak, ha ismét magasabb olajárral kellene szembenéznie, mert nemcsak Magyarországon, hanem Európában és világszinten is stagnál vagy hanyatlik a gazdaság.
Bujdos Eszter úgy véli, hogy az év végéig tartósan maradhatnak a 600 forint alatti átlagárak idehaza, bízva abban, hogy a múlt hét hétfői százhalombattai finomítóban történt eseménynek nem lesz komolyabb hatása a hazai üzemanyagárakra.