Ezt követte a gáz (14,4 százalékos részesedéssel), majd a vízenergia (12,8 százalékkal) - derült ki az elemzésből.
A jelentés szerint legalább 13 ország megdöntötte saját rekordját a fotovoltaikus termelés terén, köszönhetően a napelemek folyamatos telepítésének és a kontinensen idén tavasszal tapasztalt napsütésnek.
A szélenergia szintén rekordot döntött, júniusban a villamosenergia-termelés 15,8 százalékát, májusban pedig 16,6 százalékát adta, miután az év eleje a kedvezőtlenebb szélviszonyok miatt nehezen indult.
Ennek eredményeként a szénerőművek még soha nem termeltek ilyen kis arányban villamosenergiát Európában, az Ember szerint 6,1 százalékban: a legnagyobb széntermelő országokban, Németországban és Lengyelországban júniusban 12,4 százalékra, illetve 42,9 százalékra csökkent az ebből a fosszilis tüzelőanyagból származó villamosenergia részaránya.
Mivel azonban az általános villamosenergia-kereslet növekszik, a fosszilis tüzelőanyagok - különösen a szén és a gáz - felhasználása nem csökkennek: 2025 júniusában az európai villamosenergia 23,6 százalékát állították elő, szemben a 2024. májusi 22,9 százalékkal.
Az első félévben a gázfelhasználás növekedett 2024 első feléhez képest, aminek fő oka az, hogy kevesebb vízenergia állt rendelkezésre - magyarázta a brit agytröszt.