Nyitókép: valio84sl/Getty Images

Komoly gond van a mezőgazdaságban, megszorultak a gazdák

Infostart
2025. január 6. 16:05
Bár a téltől már nemigen kell tartania a gazdáknak az egyre enyhébb időjárás miatt, mégis aggasztó, hogy nincs elég forgótőkéjük a tavaszi vetésre való felkészüléshez.

Bajban vannak a gazdák, szerintük az idei év sokkal nehezebb lesz, mint az előző kettő volt - mondta Krieser János, aki a Paks környéki Pusztabír Kft. vezetője a teol.hu-nak. A szakember szerint azért vannak leginkább bajban a gazdálkodók, mert elfogyott a forgótőkéjük, csak a kötelező szolgáltatások (bérek, járulékok, adók) kifizetésére jut pénz. Hogy ezeket fizetni tudják, a betakarítás után mindjárt el kellett adniuk a terményeiket.

Krieser János elmondása szerint a gazdák nem tudnak növényvédő szereket és műtrágyát sem előre vásárolni. Több százezer forintot vesztettek a búzán, a repcén és a kukoricán is hektáronként. Hozzátette, vannak nagyobb termeltető cégek, melyek előfinanszírozással próbálnak segíteni, de ebben az esetben nagyobb kamattal kell számolni. Úgy látja, a beruházási hitelek sem jelentenek megoldást, mert ahhoz önerőre lenne szükség. Leszögezte:

csak a kedvező kamatozású hitel segítene, de erre jelenleg nincs kínálat.

A szakember azt is megjegyezte, hogy ha a gazdák nem tudnak vegyszereket, műtrágyát, gépeket vásárolni, akkor ezeknek a termékeknek a gyártói is nehéz helyzetbe kerülnek.

A vármegyei portál hozzáteszi, hogy a szőlőtermelők helyzete sem éppen rózsás. Most folyik a metszés - van ahol már kötözik le a vesszőket -, ami napi szinten jelentős kiadást jelent. Több termelő szerint most kellene a permetezésekre szánt vegyszereket megvásárolni, mert így jelentősen olcsóbb lenne, mintha majd a tíz tervezett permetezés idején, részletekben vennék meg.

Emellett sok szőlész a borvidéken még nem kapta meg az agrár-környezetgazdálkodási támogatást, mert ellenőrzést rendeltek el náluk. És amíg az le nem zárul, addig nem utalnak pénzt - teszik hozzá.