Annak érdekében, hogy az államadósság bruttó hazai termékhez viszonyított arányát az idei évben is csökkenő pályán tartsuk, az Államadósság Kezelő Központ 615 milliárd forintnyi állampapírt vásárolt vissza a Magyar Nemzeti Banktól. Az államadósság csökkentésével erősödik Magyarország kockázati megítélése és mérséklődik pénzügyi sérülékenysége – írta rövid közleményében a Pénzügyminisztérium.
Az, hogy az év végén az állam visszavásárolja az adósság egy részét, az adósságfinanszírozás csökkentésének ismert lehetősége.
A Portfolio szerint ez a 615 milliárdos visszavásárlás
a GDP arányában körülbelül 0,77 százalékkal tudja csökkenteni az év végi államadósságot.
A portál hozzáteszi: tavaly év végén 73,4 százalék volt az adósságráta, az őszi EDP jelentésben pedig a kormány azt jelezte előre, hogy 2024 végére 73,2 százalékra csökkenhet a mutató. Ebből azt is le lehet szűrni, hogy ha a 615 milliárd forintos adósságvisszavásárlás elmaradna, akkor valóban nem tudna csökkenni idén az adósságráta.