Nyitókép: alvarez/Getty Images

Jelentős többletköltséggel számolhatnak mostantól a lakástulajdonosok

Infostart
2024. december 6. 08:27
Az MNB friss közleménye szerint az összes hazai lakásbiztosítás átlagos díja 19 százalékkal növekedett egy év alatt.

A hazai lakott egyedi ingatlanok teljeskörű (ingatlan és ingóság) lakásbiztosításainak éves átlagdíja 19 százalékkal 64,8 ezer forintra nőtt az idei harmadik negyedév végére, miközben a kárráfordítás stagnált.

Ezen belül a budapestiek 62,1 ezer, míg – átlagosan jóval nagyobb alapterületű ingatlanaik után – a vidékiek 65,3 ezer forintnyi díjat fizetnek – olvasható az MNB 2024. III. negyedévi Lakásbiztosítás-indexében, amelyet a Portfolio idéz.

Országosan egy év alatt átlagosan 24 százalékkal emelkedett az egy négyzetméterre jutó átlagos biztosított négyzetméterár, ami 486 ezer forint volt. Ez az érték Budapesten 31 százalékkal magasabb, mint az országos átlag, 637 ezer forintot tett ki.

A teljeskörűen biztosított (ingóság + ingatlan) Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítások (MFO) átlagdíja 22 százalékkal kedvezőbb az egyéb piaci biztosítással fedezett, lakott ingatlanok éves átlagdíjánál, míg kárráfordítása 18 százalékkal magasabb, így a biztosítottak számára egyre nagyobb ügyfélelőnyt jelent. Az árelőnyt és szolgáltatáselőnyt összekombinálva az MFO termékek 50 százalékkal magasabb ügyfélértéket képviselnek.