A Németországban csaknem 120 ezer embert foglalkoztató Volkswagen-csoport dolgozói sztrájkba kezdtek. Ez azonban csak az egyik következménye az európai autóipar visszaesésnek. A válság hatásai már Magyarországon is érezhetők. László Zoltán, a Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke szerint több gépgyártási ágazat – mezőgazdasági gépgyártás, élelmiszer-ipari gépgyártás, építőipari gépgyártás – hasonló cipőben jár.
"Nagyon sok cégnél, ahol éveken keresztül folyamatosan keresték a munkavállalókat, tavaly ősszel már megjelentek a létszámstopok. Idén év elején láttuk azt, hogy nem hosszabbítottak meg határozott idejű, lejáró szerződéseket, és eljutottunk oda, hogy ennek az évnek nagyjából a közepén elindult az a trend, hogy különböző eszközökkel elkezdtek megválni a munkavállalóktól a cégek" – mutatott rá az InfoRádióban László Zoltán.
A Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnökének elmondása szerint az egyik módszer az, hogy a dolgozókat váratlanul a korábbiaknál sokkal szigorúbb munkaalkalmassági orvosi vizsgálatoknak vetették alá, és akár magas vérnyomás miatt is felmentették a munkavégzés alól. Másutt pedig azért bocsátottak el valakit, mert nem a kijelölt helyen telefonált, holott korábban ez nem jelentett problémát.
Aggasztónak látja, hogy a legtöbb cégnél arról számolnak be, nem nagyon látják a jövőt.
"Nem borús jövőkép van, hanem egyáltalán nincsen jövőkép. Pontos számokat nem kapunk a munkáltatóktól, és hivatalos elérhető adatok nem látszanak, de amit mi látunk a magunk környezetében, az bizony egy jelentős számnak tűnik. Valószínűnek látjuk, hogy a két évvel ezelőtt foglalkoztatottakhoz képest már 8-10 százalékkal kevesebben dolgoznak ezekben az iparágakban. Pillanatnyilag a lehetőségek közül sokkal nagyobb az esélye annak, hogy a jövő év első felében nagy létszámban váljanak meg a munkatársaktól, és bár ezt nagyon nem szeretnénk, semmi nincs, ami ennek ellenkezőjét mutatná" – fogalmazott László Zoltán.
Az InfoRádió kereste az ügyben a kormányt is – amint válaszolnak, azt is közölni fogjuk.