Nyitókép: Pixabay

Kutatás: nem boldogok a magyar sajtkészítők

Infostart / InfoRádió - Herczeg Zsolt
2024. szeptember 14. 16:42
Az uniós átlaghoz képest a magyarok kevés sajtot fogyasztanak, és annak is jó része import termék – derült ki a Tej Terméktanács legújabb kutatásából.

A magyarok 92 százaléka havonta legalább egyszer eszik sajtot, az 58 százaléka pedig hetente többször vagy ennél is gyakrabban – ismertette az 1000 fős reprezentatív kutatás eredményét a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács ügyvezető igazgatója. Harcz Zoltán hozzátette, egy átlagos magyar háztartás havonta hatezer forintot költ sajt vásárlására.

"Minden második kilogramm sajt, amit elfogyasztunk, import" – mondta, majd hozzátette azt is: a sajtgyártási kapacitás fejlesztése mellett az is fontos lenne, hogy emelkedjen a fejenkénti sajtfogyasztás, hiszen az uniós átlag 20 kilogramm környékén áll, míg nálunk nagyjából kilenc kilogramm fejenként.

A vásárlók számára legfontosabb szempont az ár, illetve a termék akciós jellege, a típusa, fajtája, ugyanakkor a termék magyar származását a megkérdezettek ötöde a három alapvető vásárlási szempont közé sorolta, de Harcz Zoltán szerint a fogyasztók számára nem egyértelmű, hogy melyik a magyar sajt és melyik nem az, ezért növelni kell a Sajtszív elnevezésű védjegy ismertségét.

"Sajnos keverednek a típusok és a márkanevek, amikor azt kell megfogalmazni, hogy mit is értünk magyar sajt alatt. Füstölt sajtok, tömlős sajtok, lapka, félkemény sajt,vagy sajtkrém. Ezek a fogalmak, típusok jöttek vissza a reprezentatív kutatásban. A jó hír viszont az – hangsúlyozta Harcz Zoltán –, hogy sokat javult a fogyasztók sajtokkal kapcsolatos ismerete, kitágult számukra a világ, egyre több sajtot kóstolnak és szeretnek meg."

A kutatás azt is feltárta, hogy a trappista sajt egyeduralma nem tört meg, de gyengült. A koronavírus-járvány alatt ugyanis megdrágult a trappista, és ezért – legalábbis az ismertségét illetően – valamelyest felzárkózott mellé a mozzarella, valamint az edami.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Kutatás: nem boldogok a sajtkészítők!
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást