Nyitókép: Getty Images/ Tuomas A. Lehtinen

Pásztor Szabolcs: nem az a gond a fogyasztással, hogy a háztartásoknak nincs pénze

Infostart / InfoRádió - Varga Mónika
2024. augusztus 23. 06:00
Idén eddig nem pörgött fel a fogyasztás Magyarországon, az emberek inkább félreteszik a pénzüket - mondta az InfoRádió Geotrendek című műsorában Pásztor Szabolcs, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatási igazgatója. Szerinte az év hátralévő részében többet költhet majd a lakosság, de a növekedés visszafogott marad.

A lakosság most pénzügyi és lakásvagyont igyekszik gyarapítani, és a bruttó megtakarítási ráta már 15 százalék felett van. Aki tud, félretesz és megtakarít, és annak olyanok is, nagyjából egymillióan a magyar gazdaságban, akik minimálbért vagy garantált bérminimumot kapnak, ők megpróbálnak tartalékot képezni, mert a korábbi tartalékaik kimerültek a 2020-as évek kihívásai és az inflációs nyomás közepette" - mondta Pásztor Szabolcs az InfoRádióban.

Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatási igazgatója szerint nehezen oldódik fel a lakosság óvatossága, és ezért nem indul meg a fogyasztás. Emellett van egy jövedelmi réteg, amely külföldön vásárol, vagy online shopokban, ami erőteljesen jelentkezik a magyar GDP-nek tekintélyes hányadát adó fogyasztásban.

"Ha a fogyasztás visszaesik, akkor a belőle adódó áfabevételek lyukat üthetnek a költségvetés bevételi oldalán, és kibillenhet az egyensúly közeli állapotából a költségvetés" - figyelmeztetett a szakértő.

Az Eurostat 2023-as, nemrég frissített fogyasztási adatlistáján Magyarország az utolsó helyen áll, még Bulgária is megelőz minket. A magyar háztartások fogyasztása az uniós átlag 70 százaléka. Ugyanakkor Pásztor Szabolcs úgy látja, nem az a gond, hogy a magyaroknak ne lenne pénze. Szerinte a háztartások esetében a pénzügyi vagyont és a megtakarítási rátát vizsgálva nem látszik kiürülés. Példaként az egészen magas kamatot kínáló államkincstárjegyek korábbi megjelenését hozta fel, amelyek hamar népszerűvé váltak, és segítségükkel sokan igyekeztek pénzügyi védettséget szerezni maguknak az infláció ellen.

"Ha a Magyar Nemzeti Bank háztartási vagyonstatisztikáit vagy megtakarítási rátáit vizsgáljuk, akkor azt mondhatjuk, hogy nem üres a családoknál összességében, nemzetgazdasági szinten a kassza. Nyilván van, ahol pénzvisszapótlás, pufferképzés történik, máshol viszont egészen komoly összegek ülnek államkincstárjegyben vagy egyéb befektetésekben, kötvényekben, részvényekben" - fejtette ki.

Az elemző másfél, de kisebb eséllyel legfeljebb két százalékos gazdasági növekedésre számít idén. Kiemelte, hogy most nehezebb megérteni a magyar gazdaságot, mert bizonyos szektorokban van lendület – a szolgáltatói szektor és a turizmus jól teljesít –, de vannak olyan területek, ahol sok a kérdőjel.

"Az ipar és a járműgyártás területén a német gazdaság gyengélkedése, illetve az alacsony belső kereslet miatt nehéz lesz majd pozitív számokat produkálni" - tette hozzá Pásztor Szabolcs. Úgy látja, a 10 százalékos reálbér-növekedés érezteti már a hatását a fogyasztásban, és ez is hozzájárulhat a gazdaság bővüléséhez.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Fogyasztás, gazdasági kilátások - Pásztor Szabolcs
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást