Nyitókép: Pexels.com

Szinte megúszhatatlan kiadás vár a szülőkre a következő napokban

Infostart
2024. augusztus 19. 17:50
Az emelkedő költségek ellenére idén összességében valamivel kisebb tehernek érzik a családok a tanévkezdést az Erste reprezentatív kutatása szerint.

A családok közel kétharmada arra számít, hogy idén többe kerül a gyerekek beiskolázása, mint tavaly – derül ki az Erste Magyarország 16-59 éves népességét reprezentáló, 300 fő megkérdezésével készült felméréséből.

A legtöbben 20 ezer és 50 ezer forint közötti összeggel kalkulálnak gyermekenként, ugyanakkor a szülők jelentős része, mintegy ötöde szerint a költségek elérhetik akár a 100 ezer forintot is, további 6 százalék pedig még ennél is nagyobb kiadással számol.

A kisebb, 6-10 éves gyerekek beiskolázása valamivel kevesebbe kerülhet, az ő szüleik közül a legtöbben 20 ezer és 30 ezer forint közötti költéssel kalkulálnak, míg a nagyobb, 10-18 évesek esetében a 30 ezer és 50 ezer forint közötti összeg a jellemzőbb.

A tanévkezdésig mindent beszerezni a válaszadók közel felének jelent nehézséget.

Az iskolakezdés a szülők 69 százalékának (az azonos témában készült tavalyi felmérésben 73 százalék) jelent érzékelhető mértékű pénzügyi terhet, és további 6 százalék (tavaly 8 százalék) nyilatkozott úgy, hogy az elvárt minimumot sem fogja tudni előteremteni.

A válaszadók 43 százaléka (tavaly 35 százalék) gondolja úgy, hogy a rendszeres havi bevételeiből ki tudja gazdálkodni a költségeket.