Nyitókép: NoSystem images/Getty Images

Tovább lesznek elérhetők a kkv-k kedvező hitelei

Infostart
2024. július 15. 13:46
A Széchenyi Kártya Program MAX+ 2024 júliusától változatlan termékportfólióval folytatódik, továbbra is biztosítva, hogy a hazai kis- és középvállalkozások a legkedvezőbb feltételrendszerű, rugalmas finanszírozási lehetőségekhez jussanak.

A Program keretében elérhető „MAX+” termékeknél a teljes futamidő alatt kiszámítható, FIX évi 5 százalék a nettó ügyleti kamat, a zöld hitelcélokat finanszírozó beruházási hitelek pedig kiemelten kedvező, fix évi 1,5 százalék nettó ügyleti kamat mellett érhetőek el.

A KAVOSZ Zrt. közleménye felidézi: a Széchenyi Kártya Program az elmúlt 22 évben - a válságos időszakokban különösen - bizonyította szerepét és jelentőségét a hazai vállalkozások támogatásában. A Program létrejötte óta több mint 500 ezer ügylet valósult meg 8300 milliárd forint összegben, 2023-ban pedig közel 50 ezer szerződés került megkötésre közel 1800 milliárd forint értékben.

2024. július 1-től továbbra is valamennyi korábbi támogatott konstrukció elérhető:

  1. Széchenyi Kártya Folyószámlahitel MAX+ és ezen belül Széchenyi Turisztikai Kártya MAX+
  2. Széchenyi Likviditási Hitel MAX+
  3. Széchenyi Beruházási Hitel MAX+ és ennek részét képező Agrár Széchenyi Beruházási Hitel MAX+
  4. Széchenyi Lízing MAX+
  5. Széchenyi Mikrohitel MAX+
  6. Agrár Széchenyi Kártya Folyószámlahitel

További információk a KAVOSZ weboldalán.