Nyitókép: Kenneth Cheung/Getty Images

Viszlát, olcsó kínai termékek – ezt nem ússzák meg a vásárlók

Infostart
2024. július 4. 06:13
Az Európai Bizottság azt tervezi, hogy vámokat vet ki a kínai online kiskereskedőktől - például a Temu, az AliExpress és a Shein – vásárolt olcsó árukra, hogy kezelje a Kínából az EU-ba érkező nem szabványos termékek számának növekedését. Súlyos póttételeket és a vámmentes küszöbérték megváltoztatását is tervezik. Az EU-s belső piacot így megvédhetik az olcsó kínai dömpingárutól, de a fogyasztók magasabb árakra számíthatnak.

Az Európai Parlament belső piaci bizottsága még februárban hagyta jóvá az EU „vámkódexének” javasolt reformját, ami az első nagyobb változtatás 1968 óta a vámügyi szabályozásról. Ebben már foglalkoztak azzal a problémával is, hogy a kínai termékeket mesterségesen alulértékelik, így lényegében nem kell semmilyen vámot fizetniük a nagy e-kereskedelmi cégeknek, ha sok olcsó terméket hoznak be. Főleg a Temu, az AliExpress és a Shein használja ki ezt a rendszert, ami miatt

a jelenlegi adatok szerint az e-kereskedelmi küldemények 65 százalékát szándékosan alulértékelik, ezzel jelentős vámbevétel-kiesést okozva.

Most már nemcsak az Európai Parlament, de az Európai Bizottság is fellépne a csalárd, tisztességtelen piaci gyakorlatot jelentő módszerrel szemben: három, az ügyet jól ismerő forrás szerint az uniós végrehajtó testület el akarja törölni a vámmentes árucikkekre vonatkozó jelenlegi 150 eurós küszöbértéket – idézi a Financial Times cikkét a Portfolio.

A javasolt intézkedések minden olyan online kiskereskedőre vonatkoznának, amely közvetlenül a tömbön kívülről szállít az uniós vásárlóknak. Egy másik lehetséges intézkedés a nagy platformok számára kötelezővé tenné az online áfafizetések regisztrációját, függetlenül azok értékétől. Az uniós vállalatoknak küldött csomagok 2021 óta értéküktől függetlenül áfakötelesek, de továbbra is vámmentesek maradnak.

A büntetővámokat, illetve a vámmentességi küszöbérték módosítását az idén év végén hivatalba lépő új Bizottság előkészítése során ismertetik.

A Bizottság már tavaly is javasolta a vámküszöb eltörlését, de egy uniós tisztviselő szerint most az olcsó import beáramlásának ellensúlyozására lehet, hogy igyekszik felgyorsítani a lépést. Egy másik tisztviselő azonban arra figyelmeztetett az FT szerint, hogy az uniós országok beleegyezésének megszerzése kihívást jelenthet, mivel az új rendszer növelné az amúgy is túlterhelt vámtisztviselőkön lévő nyomást.

A Temu kijelentette, hogy növekedése nem az olcsó árucikkek miatt van, valamint nyitott és támogatja a jogalkotók által végrehajtott, a fogyasztói érdekekkel összhangban lévő politikai kiigazításokat, amennyiben ezek a szabályozások tisztességesek. Az AliExpress és a Shein szintén azt mondta, hogy támogatják a vámok reformjára irányuló erőfeszítéseket.