Nyitókép: estherpoon/Getty Images

Egy Spar helyén nyílik az első orosz diszkont, már az is megvan, hol

Infostart
2024. július 3. 05:45
A legújabb hírek szerint már a pontos helyszíne is megvan az első magyarországi Mere üzletnek.

Megérkezett Magyarországra az orosz boltlánc és javában készül az első bolt megnyitására, a vg.hu értesülései szerint Budapesten a IV. kerületben, Vácon és Szegeden is üzletete nyitna a Mere, az első 2024 végén fogadhat vásárlókat.

Az Újpesti szemle szerint az orosz diszkontlánc Káposztásmegyeren lesz az első diszkont, ahol a nemrég bezárt Spar üzlet helyén alakíthatják ki az új áruházat. Már egy ideje üresen áll, így az új bolt megnyitása nemcsak a vásárlók számára jelenthet pozitív változást, hanem a helyi közösség számára is, hiszen új munkahelyeket teremt és hozzájárul a környék gazdasági fejlődéséhez.

A lap információi szerint az orosz lánc három körben öt-öt, tehát összesen 15 üzletet alakítana ki Magyarországon, de ennek megvalósítását ráadásul ahhoz köti a Mere, hogy a már átadott boltokat hogyan fogadják a hazai vásárlók. Az első etapban Budapesten és az agglomerációjában kezdenék meg a működésüket, majd a vidéki nagyvárosok következnének, végül pedig a kisebb településeken is megjelennének.