Nyitókép: Unsplash.com

Gigabírság fenyegeti az Apple-t Európában

Infostart
2024. június 25. 22:07
Az új EU-s szabályok miatt 14 ezer milliárd forintos büntetés fenyegeti a világ egyik vezető elektronikai cégét.

Az Európai Bizottság (EB) hétfőn közzétett állásfoglalása szerint az Apple hivatalos alkalmazásboltjaként ismert App Store működése sérti az Európai Unió digitális piacokról szóló szabályozását. Ezzel az Apple lett az első olyan vállalat, amelyet az úgynevezett DMA-szabályozás megsértésével vádolnak – írja a Verge cikke nyomán a 24.hu.

A portál idézi, hogy az EB közleményben jelezték: új vizsgálatot indítanak annak a megállapítására, vajon az Apple megfelelően támogatja-e az iOS-en futó, nemrégiben épp emiatt a szabályozás miatt megjelenő alternatív piactereket. Ennek az eljárásnak része a fejlesztőktől felszámított, úgynevezett alapvető technológiai díj működésének vizsgálata is.

Az Európai Bizottság még márciusban indított vizsgálatot a Google anyacégeként számon tartott Alphabet, az Apple és a Facebook, Instagram, valamint a WhatsApp tulajdonosaként ismert Meta ellen.

A szabályozás miatt a cégek kénytelenek voltak jelentős módosításokat végrehajtani a működésükben. Az EU azt szeretné elérni, hogy a programok fejlesztői kevésbé függjenek az úgynevezett kapuőröktől (gatekeeperektől), mint amilyen az Apple, az Alphabet (Google), az Amazon, a ByteDance, a Meta és a Microsoft. A szabályok szerint ezeknek a cégeknek engedélyezniük kell, hogy fejlesztők a hivatalos alkalmazásboltokon kívül, ingyen el tudják érni a felhasználókat.

Az EB most azt állapította meg, hogy az Apple akadályozza a fejlesztőket abban, hogy az App Store-on kívül elérjék a vásárlókat. A cupertinói cég válaszában jelezte, hogy már korábban is számos változást vezettek be az európai szabályozások miatt, és a jövőben is igyekeznek ezek mentén működni.

Az Apple-nek jövő márciusig kell úgy megváltoztatni a működését, hogy az megfeleljen az uniós szabályozásnak, különben akár az éves globális bevételének 10 százalékának megfelelő bírságot is kaphatnak.

Ez a tavalyi adatok alapján 38 milliárd dollár, vagyis 14 ezer milliárd forint lehet a büntetés mértéke.

A világ egyik legértékesebb cégének meggyűlik a baja az EU-s szabályoknak való megfeleléssel: nemrégiben 1,84 milliárd eurós (körülbelül 726 milliárd forintos) rekordbírságot kapott az EU trösztellenes hatóságaitól, amelynek alapja egy 2020-as Spotify által kezdeményezett per. A hírek szerint egyébként az Apple sokallja az összeget, és nem akar fizetni.