Nyitókép: Olga Rolenko/Getty Images

Harmadával nőttek a banki díjak, de a kamatok és a jóváírások segíthetnek ezeket ellensúlyozni

Vendégszerző
2024. június 24. 14:06
A pénzügyi szolgáltatások ára harmadával nőtt az elmúlt években, így a bankszámladíjak mellett lényeges körülmény lehet, hogy az egyes bankoknál milyen kamatok, számlanyitási akciók és ügyfélajánlási jutalmak érhetőek el, mert ezekkel is csökkenteni lehet a költségeket.

A money.hu elemzője szerint a bankok jellemzően március és május között hajtják végre az inflációs díjemeléseiket, ahogy az a KSH statisztikájából látszik is: márciusban (1,2%), áprilisban (5,1%) és májusban (3%) is drágábbak lettek a pénzügyi szolgáltatások az előző hónaphoz képest. Éves összehasonlításban 10-14 százalékkal emelkedtek a banki díjak, sőt 2021-hez viszonyítva harmadával drágultak. Az emelkedés a számlavezetési és kártyadíjakat érinti leginkább, de a készpénzfelvételi és az utalási díjak is megnövekedhettek.

A pénzügyi oldal gyűjtése szerint a megtakarítási számlákkal 2-5 százalék kamatot lehet elérni, méghozzá lekötés nélkül, hiszen ezeknél az eltelt napok száma alapján fizetik ki az arányos kamatot. A pénz tehát bármikor hozzáférhető. Ekkora kamatot azonban csak kevés bank fizet, a többségüknél 0,01–0,1 százalék, azaz lényegében nulla a kamat.

A lekötött betétekkel ennél magasabb, akár 5–6,75 százalék közötti kamatot is el lehet érni 12-13 hónapos lekötés mellett. Ezért cserébe kitartónak kell lenni: a betét korai feltörésekor általában egyáltalán nem jár kamat, bár bizonyos pénzintézetek ilyenkor is fizetnek némi kompenzációt. Ennél a megtakarításnál is igaz viszont az, hogy vannak bankok, ahol nincs érdemi kamat a lekötésekre. A betét kiválasztásánál lényeges lehet, hogy melyiknél mekkora a minimum lekötési összeg, ami többnyire 100 és 500 ezer forint között alakul, de ennél kevesebb is lehet.

A számlanyitást jóváírással jutalmazzák egyes bankok: a Raiffeisen 50.000 forint, a Gránit 40.000–41.000 forint, a K&H 40.000 forint, az MBH 40.000 forint, az Erste 30.000–40.000 forint, az UniCredit 35.000 forint egyszeri jóváírást fizet vagy díjkedvezményt, díjvisszatérítést ad. Ez a kedvezmény az akció időtartama alatt megnyitott bankszámla után jár, a bank által előírt feltételek (például havi beérkező jövedelem, hűségidő stb.) teljesítése esetén.

Számlanyitás után egyes bankoknál ügyfélajánlásra is van lehetőség: ha valaki ajánlókóddal nyit számlát, akkor az ajánló és a számlanyitó fél is jóváírásban részesül. A Gránit 10.000 forint, a CIB lakossági ügyfélnél 20.000 forint, az Erste felnőtt számlánál 10.000 forint, a K&H 10.000 forint, a Raiffeisen 5000-10.000 forint, az UniCredit lakossági ügyfélnél 15.000 forint jóváírást fizet fejenként.

A példákból is látszik, hogy nagy különbségek vannak az egyes bankok között az elérhető kamatokban és a számlanyitásért, valamint az ügyfélajánlásért járó jóváírásokban. Ráadásul az inflációs díjemelés nem minden pénzintézetet érintett egyformán: vannak bankok, ahol a költségek emelése jelentősebb volt, és vannak, amelyek a magas infláció ellenére sem drágítottak a számláikon idén, vagy legalábbis nem mindegyiken. Sokszor már egy bankon belüli számlaváltással is sokat lehet spórolni, de az elmúlt években jelentősen egyszerűsített folyamatnak köszönhetően a bankváltás is jövedelmező opció lehet.