Nyitókép: miniseries/Getty Images

Szigorít az EU: új szabályok jöhetnek a kézipoggyászokra a fapados repülőgépeken

Infostart
2024. június 4. 06:54
Spanyolországban súlyos bírságot szabott ki a kormány négy diszkont légitársaságra, és ennek komoly következményei lehetnek.

A Ryanair, az Easyjet, a Vueling és a Volotea légitársaságokat érinti az a madridi szociális és fogyasztóvédelmi minisztérium által kirótt, összesen 150 millió eurós (mintegy 58,5 milliárd forintos) büntetés, amelyet az országban történelmi jelentőségűnek tartanak. A döntés precedensértékű lehet az Európai Unióban is azzal, hogy elősegítheti az egységes szabályozás kialakítását a kézipoggyászok kezelésében – írja a Der Spiegel alapján az economx.hu.

A fogyasztóvédelmi vizsgálat az után kezdődött, hogy több fapados légitársaság szigorította a kézipoggyászra vonatkozó szabályokat a spanyol piacon, és például a hagyományosan a jegyárban szereplő szolgáltatásokat külön számlázták ki. A minisztérium szerint ez sérti a törvényeket, mert a reklámokban a légitársaságok csak az alacsony árakat hirdették, a kötelező járulékos költségekről nem szóltak.

A vizsgálatok más, jogszerűtlen gyakorlatokat is célba vettek. Ilyen volt például a helyfoglalásért számított felár, és azt is kifogásolták, hogy a végső árra vonatkozó szerződéskötést megelőző tájékoztatások összességében nem átláthatók, illetve, hogy a fapadosok nem engednek készpénzfizetést a reptereken a kiegészítő szolgáltatásokért.

A bírság kapcsán az Európai Fogyasztói Szövetség (BEUC) jogi és gazdasági igazgatója, Agustín Reyna a spanyol hatóságok "erős és üdvözlendő jelzéséről" beszélt a sajtónak. Kiemelte, hogy a fogyasztóknak joguk van követelni a jogtalanul felszámolt többletköltségek visszatérítését. Szerinte véget kell vetni a légitársaságok kézipoggyászra vonatkozó, tisztességtelen üzleti politikájának, sőt, az egész EU-ra érvényes kézipoggyász-szabályozásra van szükség, hogy harmonizálják a légitársaságok fogyasztókkal szembeni követelményeit, és tehermentesítsék a légi utazókat.

A spanyolországilégitársaságok szövetsége viszont amiatt fejezte ki aggodalmát, hogy – mivel a bírság a gyakorlatban a kézipoggyászdíjak betiltását jelenti – a döntés kárt okoz a fogyasztóknak, mert megfosztják őket attól a lehetőségtől, hogy pontosan azért fizessenek, amire szükségük van.

A büntetés egyelőre nem jogerős, a megbírságolt cégek fellebbezést készítenek elő.