Nyitókép: Stas_V/Getty Images

Fontos tévhitet oszlatott el a Nyugdíjguru

Infostart
2024. május 22. 05:24
Sokan gondolkodnak úgy, hogy a nyugdíjba vonulásuk előtt jobban fizető pozícióra váltanak vagy másodállást vállalnak annak reményében, hogy ez majd feljebb tornázza a várható nyugdíjukat, a szakértő szerint azonban ez csak bizonyos esetekben érheti meg.

Közeledve a nyugdíjkorhatár felé sokakban merül fel a gondolat, hogy hogyan lehetne kicsit növelni a nyugdíj összegét. Ezek közül az egyik gyakori gondolat, hogy a nyugdíjba vonulás előtt még érdemes magasabb bérrel kecsegtető munkahelyet keresni, netán másodállást vállalni, és ez növelni fogja a várható öregségi ellátást - írja a Pénzcentrum.

Azonban Farkas András nyugdíjszakértő úgy fogalmaz a portálnak, hogy ez tévedés, pusztán a magasabb bér miatt nem érdemes jelentősen nagyobb megítélt nyugdíjra várni. A szakember szerint nincs értelme néhány évvel a nyugdíjba vonulást megelőzően csak azért munkahelyet váltani, hogy az új helyről kapott magasabb bér növelje a nyugdíjunkat.

Ugyanis az utolsó évek keresete kis tényező csupán a nyugdíjszámításban, az 1988-tól megszerzett összes keresetet figyelembe kell venni.

Mint írják, akkor érdemes a magasabb kereset miatt munkahelyet váltani, ha a tartalékképzés, az öngondoskodás a cél. Ha a munkavállaló félreteszi a többletet a nyugdíjmegtakarításába, csak akkor számíthat anyagilag a nyugdíjas években. Ám ez is csak akkor érvényes, ha már korábban is rendelkezett nyugdíjmegtakarítással a szakértő szerint.

Vagyis egy átlagos keresetű dolgozónak csak azért nem érdemes néhány évvel a nyugdíjazása előtt munkahelyet váltania, hogy ez a néhány évnyi magasabb kereset növelje a későbbi nyugdíját.

Magyarországon a közvetlenül nyugdíj előtt álló 55-65 éves korosztály, illetve a 65 év feletti korosztály egyre nagyobb hányadát teszi ki a foglalkoztatottak csoportjának. 2013-ban a foglalkoztatottaknak 13,3 százalékát tette ki az 55-65 közti korosztály, 2023-ban azonban már 16,7 százalék volt az arányuk. Emellett a nyugdíjaskorúak részaránya is folyamatosan növekszik a munkavállalók között - írják.