Nyitókép: MTI/Krizsán Csaba

Nagy Márton elmondta, hogyan dolgoznak együtt ezentúl Matolcsy Györggyel

Infostart / InfoRádió - Sipos Ildikó
2024. április 8. 17:27
Tarthatatlan volt az a helyzet, hogy a gazdaság számára kulcsfontosságú két intézmény között nincs párbeszéd. Így összegezte az InfoRádiónak Nagy Márton gazdasági miniszter a Matolcsy György jegybankelnökkel folytatott megbeszélését.

Mint arról az Infostart is beszámolt, az utóbbi időszakban komoly súrlódások voltak a korábban a Magyar Nemzeti Bankban alelnökként dolgozó, most nemzetgazdasági miniszter Nagy Márton, illetve Matolcsy György MNB-elnök között. Az ügy a nemzetközi sajtót is megjárta, egyes cikkekben Orbán Viktor miniszterelnök és a jegybankelnök viszonya is téma volt.

Múlt hét csütörtökön azután már arról jött hír, hogy egy munkaebéd keretében leültek egyeztetni és áttekintették az ország gazdasági helyzetét, valamint a gazdaságpolitika aktuális feladatait. Erről is kérdezték Nagy Mártont hétfőn egy rendezvényen.

"Jó beszélgetés volt. Szeretném megköszönni Matolcsy Györgynek, hogy összejött ez a találkozó, mert szerintem a Nemzetgazdasági Minisztériumot vezető miniszter és a jegybank elnöke nem lehet rosszban egymással" - hangoztatta Nagy Márton. Mint mondta, a két intézmény együttműködését nagy mértékben befolyásolja, ha azok vezetői is rendszeresen konzultálnak egymással. Az gazdaságfejlesztési miniszter még hozzátette, hogy a két intézmény közeledése nagyon pozitív, konstruktív hatással lesz a gazdaságra is.

Nagy Márton külön kiemelte: mostantól rendszeresen fognak egyeztetni és közösen dolgoznak majd azon, hogy megvalósuljon egy fenntartható, vagyis egyensúly melletti gazdasági növekedés. A miniszter - utalva a kettejük közti nézeteltérésekre - közölte: "a múltat eltemettük és a jövőbe nézünk. Még egyszer nagy köszönet a jegybank elnökének, hogy ez a találkozó összejött."

Az NGM tárcavezetője felidézte:

korábban annyira megromlott a kapcsolatuk a jegybank elnökével, hogy már nem is beszélt Matolcsy Györggyel.

Ez viszont tovább már nem maradhatott így és a kapcsolatok rendezésére mindkét félnek egyre nagyobb igénye volt.

"Eljutottunk egy olyan pontig, hogy ez nem tartható tovább, és ennek a felismerésnek az eredménye ez a találkozó. Nemhogy nem beszélünk egymással, hanem mostantól sokkal többet kell beszélnünk egymással, meg kell fordítani ezt a folyamatot" - nyilatkozta Nagy Márton..

A miniszter azt is elárulta, hogy megbeszélésükön alapvetően a versenyképességi kérdések álltak a középpontban. Egyebek közt megállapították, hogy vannak közös pontok a 4 százalékos gazdasági növekedés feltételeit felsoroló MNB-, illetve NGM-jelentésben. Például

egyetértés van abban, hogy bizonyos szektorokat kiemelten kell fejleszteni ahhoz, hogy elérhető legyen ez a növekedési cél.

Nagy Márton emlékeztetett rá, hogy a gazdasági tárca véleménye szerint hat ilyen kiemelt szektor van. A Matolcsy Györggyel folytatott egyeztetésen egyebek közt azt vitatták meg, hogyan tudnák ezeknek a versenyképességét javítani.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Nagy Márton: feloldottuk a feszültségeket és mostantól egyeztetni fogunk Matolcsy Györggyel
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást