Nyitókép: Daniel Balakov/Getty Images

Hivatalos: újabb otthonfelújítási program indul

Infostart
2024. március 11. 13:17
A kormány első féléves jogalkotási tervezetében már szerepel az új program.

Várhatóan már az év első félévében megszületik az új, államilag támogatott Otthon Felújítási Programról szóló szabályozás, ami a nyár elején el is indulhat – vette észre a money.hu a kormány első féléves jogalkotási tervezetében. A tervek szerint

lakossági energiakorszerűsítésre lehet majd igényelni a támogatást.

Az, hogy hivatalosan is megjelent az új lakáskorszerűsítési állami támogatás a kormány 2024 első féléves jogalkotási munkatervében, egyben azt is jelenti, hogy a program várhatóan a nyár elején elindul, de a kihirdetése ennél hamarabb, már tavasszal megtörténhet.

A money.hu korábbi értesüléseivel összhangban a jogalkotási tervből az is kiderült, hogy a program keretében a lakóingatlanok energetikai korszerűsítését lehet majd elvégezni.

Egyelőre pontos részletek még nem ismertek a programról, de a portál információi szerint a korábbi otthonfelújítási támogatásnál jóval szélesebb körben lesz elérhető. Várhatóan nemcsak azok az ingatlantulajdonosok vehetnek részt a programban, akik gyermeket nevelnek, hanem

azok számára is nyitva áll a lehetőség, akik nem vállalnak vagy nincs gyermekük.

Ezt támasztja alá az is, hogy a jogalkotási tervezetben a programról szóló jogszabály a Nemzetgazdasági Minisztériumhoz tartozik, nem pedig az otthonteremtési támogatások jogszabályi feltételeit is megalkotó Kulturális és Innovációs Minisztériumhoz.