Nyitókép: johan10/Getty Images

A Nyugdíjguru kiszámolta, mennyi lehet idén a nyugdíjprémium

Infostart / InfoRádió - Kalapos Mihály
2024. január 24. 06:00
A közelmúltban Varga Mihály pénzügyminiszter azt nyilatkozta, hogy a kormány 2024-re 3,6 százalékos GDP-növekedéssel számol. Ebben az esetben idén mindössze kétezer forint lenne nyugdíjprémium – mondta az InfoRádióban Farkas András.

A nyugdíjtörvény tartalmazza a nyugdíjprémium képletét: amennyivel magasabb a tényleges gazdasági növekedés, mint 3,5 százalék, az ad egy szorzószámot, és ezzel kell megszorozni a 2024 novemberi nyugdíj egynegyedét, de legfeljebb 20 ezer forintot. Tehát ha 3,6 százalékos lenne a gazdasági növekedés idén, akkor ez a bizonyos szorzószám 0,1 lenne, ezzel kell megszorozni 20 ezer forintot, így kétezer forintos nyugdíjprémium jönne ki idénre – magyarázta Farkas András.

A nyugdíjszakértő szerint ez az összeg nevetséges lenne. "Ha ezt a nyugdíjprémiumot kifizetik, akkor az inkább ellentétes hatást fog kiváltani, mert nem úgy fogják érezni a nyugdíjasok, hogy ez plusz juttatás, hanem úgy, hogy ez egy vicc" – tette hozzá a Nyugdíjguru News alapítója. Arról is beszélt, hogy a kormány saját hatáskörében megnövelheti ezt a nyugdíjprémiumot, vagy dönthet úgy is, hogy nem lesz nyugdíjprémium, ahogy tavaly sem volt. A 2024-es költségvetésben erre a célra 20,5 milliárd forint szerepe, ezt a négyszázalékos gazdasági növekedéshez tervezték, ebben az esetben mindenki 10 ezer forint nyugdíjprémiumot kapna.

A nyugdíjprémium egységes összeg, legalábbis a 80 ezer forint feletti ellátásoknál, az alatt arányosan kevesebb pénz jár, így például akinek 60 ezer forint az ellátása, ilyenek is vannak sokan, az 1500 forint nyugdíjprémiumot kap 3,6 százalékos GDP-növekedés esetén

Farkas András azt is elmondta, hogy az átlagnyugdíj most 237 ezer forint körül van, az úgynevezett mediánérték, a nyugdíjak középértéke, 205 ezer forint, a nyugdíjasok fele ennél kevesebbet kap, a fele pedig többet. "Az átlagnyugdíj fölfelé torzít, mert a néhány nagynyugdíjas fölhúzza ezt az átlagot, a mediánnyugdíj viszont mutatja, hogy a nyugdíjastársadalom egésze nem nagyon magas életszínvonalat biztosító ellátásból él, az idei hatszázalékos januári emelést követően is van 410 ezer olyan nyugdíjas, akinek nem éri el az ellátása a 120 ezer forintot, ami pedig minden számítás szerint valahol a hivatalosan nem közölt létminimumhoz szükséges összeg" – mondta a nyugdíjszakértő.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Nyugdíjasok 2024-ben mire számítsanak – Farkas András
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást