Nyitókép: Eva-Katalin/Getty Images

Már csak egyet kell aludni és érkezik a nyugdíjasok pénze, de van még egy jó hír emellé

Infostart
2024. január 11. 06:25
Az idei elős nyugdíjat január 12-én, pénteken reggel utalják.

Az idén január 1-jétől 6 százalékkal emelt összegű nyugdíjat fizetnek. Februárban pedig 13. havi nyugdíj kifizetés is lesz, ami szintén 6 százalékkal magasabb összegű. Az átlagos emelés 13 ezer forint.

A bankszámlákra 2024. január 12-én, pénteken reggel utal az államkincstár. Bő egymillió nyugdíjasról van szó.

A postások a körzetre szabott nyugdíjkifizetési naptár szerint hozzák a pénzt, jellemzően január 12-e és január 24-e között várható.

Árkosár

Az mfor.hu most is közölte a szokásos Nyugdíjas Árkosár-indexét. Most azt tapasztalták, hogy az index értéke 2023 első hónapjában indult csökkenésnek, a megelőző év végi 50 százalékos éves drágulást tavaly januárban már „csak” 47 százalékra mérték, így – ahogy a bázishatás miatt vártuk – 2023 végére az index tartósan negatív tartományba került.

2024 januárjában azonban némi meglepetésre a vártnál nagyobb árcsökkenést tapasztaltak tavaly januárhoz képest: míg decemberben a nyugdíjas árkosár termékei összességében 6,8 százalékkal voltak olcsóbbak az egy évvel korábbinál, most

a nyugdíjas árkosár összértéke 7,6 százalékkal alacsonyabb, mint 2023 első hónapjában.

Az érzékelhető árcsökkenés tavaly novemberben indult be, ekkor a kosárban levő élelmiszerek ára már 2434 forinttal volt alacsonyabb az egy évvel korábbinál, és azóta ez a forintösszeg egyre csökken, decemberben 2029, most januárban pedig 1603 forintra.