Nyitókép: Beata Haliw/Getty Images

Elárulta az új magyar tulajdonos, hogy mi lesz az Auchannal

Infostart
2023. november 27. 13:16
Öt-hat éven belül a harmadik legnagyobb piaci részesedéssel bíró szereplővé emelné az áruházláncot a Jellinek Dániel nagyvállalkozó érdekeltségébe tartozó Indotek.

Az Indotek Csoport az elmúlt években egyre több európai országban jelent meg a retail piacon, befektetéseivel egyre inkább nyitott az agrárium és az élelmiszer-kereskedelem felé. E nyitás egyik jelentős eleme, hogy a vállalat pénzügyi befektetőként 47 százalékos tulajdonrészt – egy erős kisebbségi pozíciót – szerzett a magyarországi áruházakat működtető Auchan Magyarország Kft.-ben, illetve megvásárolta az Auchan áruházak korzóterületén működő üzlethelyiségek 100 százalékos tulajdonrészét birtokló vállalatot – közölte az Index érdeklődésére a tranzakciót a nemrégiben bejelentős társaság.

A cég válaszából az is kiderült, hogy az ügylet az Auchan mindennapjaiba nem hoz változást, a vásárlók a továbbiakban is a megszokott kiszolgálást és minőséget várhatják az élelmiszerlánctól, már csak azért is, mert a vállalat operatív irányításában az Indotek nem vesz részt, csak a stratégiai döntéshozatali folyamatokban. Az Auchan áruházak korzóin a jelenlegi bérlőknek sem kell új szerződést kötniük, minden változatlan marad, a velük megkötött, érvényes szerződésekben rögzített feltételeknek megfelelően.

"A tervünk az, hogy öt-hat éven belül a harmadik legnagyobb piaci részesedéssel bíró szereplővé váljunk, hiszen ehhez megfelelő tőkével és jelenléttel rendelkezünk a tranzakciózárást követően" – közölte az Indotek. A portál hozzáteszi, a legfrissebb kiskereskedelmi rangsorban az Auchan csak a kilencedik, megelőzi – ebben a sorrendben – a Lidl, a SPAR, a Real, a Penny, az Aldi, a CBA, a Coop és a Tesco is.

A befektetőcsoportnál úgy vélik, a bővülés révén az erősödő üzleti pozíciók elsődleges nyertesei a vásárlók lesznek, akik így „egyre nagyobb számban érhetik el az Auchan kedvező árú, minőségi termékeit”. A távolabbi tervek, célkitűzések között az is szerepel, hogy az Auchan-lánc hazai bővülése révén helyzetbe hozzanak olyan hazai élelmiszer- és agráripari vállalkozásokat, vállalatokat, amelyek versenyképes áron, megbízhatóan és kiváló minőségű termékeket állítanak elő, s így nemcsak hazai, hanem regionális szintű beszállítókká válhatnak.

Az is kiderült, hogy a szerződés aláírását követően a jogszabályi előírásoknak megfelelően bejelentették a tranzakciót az Európai Unió Versenyhivatalánál, mert mindkét fél, az Auchan és az Indotek Group konszolidált árbevétele ezt tette indokolttá. A versenyhivatali eljárás egy hosszabb folyamat, és megbecsülni sem lehet, hogy mikor ér véget. A hazai Gazdasági Versenyhivatalhoz még nem érkezett bejelentés.