Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Grád Ottó: elkerülhető lenne a januári drasztikus üzemanyagár-emelés

Infostart / InfoRádió - Kocsonya Zoltán
2023. szeptember 19. 17:17
A világpiaci jegyzések emelkedése áll az erősen emelkedő üzemanyagárak hátterében, a tranzitdíjak növekedése már korábban megjelent a töltőállomások áraiban – mondta a Magyar Asvámyolaj Szövetség főtitkára. Beszélt a gázolaj speciális helyzetéről, és arról is, hogy lehet-e hiány belőle Európában.

Folyamatosan emelkedik az üzemanyagok ára, a múlt héten 26 forinttal drágult a gázolaj literenként, a benzin ára pedig 11 forinttal nőtt, ezen a héten szerdán ismét drágulás lesz: a benzin nagykereskedelmi ára 7, a gázolajé 10 forinttal emelkedik.

Grád Ottó a Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára szerint a jelentős árváltozás legfontosabb magyarázata a kőolaj világpiaci árának jelentős emelkedése, ami továbbra sem csökken: az Európában mértékadó Brent jegyzésára 95 dollár hordónként, ami majdnem egyéves csúcsot jelent. Szintén áremelő hatású a forint árfolyama, a hazai fizetőeszköz mind az euróval, mind a dollárral szemben gyengült.

A szakember szerint kisebb részben felelős az üzemanyagok árának emelkedéséért a tranzitdíjak növekedése, amiről Orbán Viktor miniszterelnök is beszélt a közelmúltban, azzal indokolva a magas hazai üzemanyagárakat, hogy Ukrajna megemelte jelentősen megemelte az olajvezeték használatának díját.

"Ezek az emelések nem az utóbbi napok eseményei. Természetesen a korábbi árváltozásokra hatással volt a tranzitdíjak változása, hiszen mindkét alternatív kőolaj-beszállítási útvonalon jelentősen emelkedett a tranzitköltségek, mind a horvát, mind pedig az ukrán csővezetéken. Ennek ellenére

az utóbbi napok áremelkedését alapvetően a kőolaj világpiaca, illetve az európai jegyzésárak indokolták"

– magyarázta Grád Ottó.

Arról is beszélt, hogy noha megjelentek olyan sajtóhírek, hogy a gázolaj nemcsak rendkívül megdrágult, de akár hiány is lehet belőle Európában, de jelezte, ezek nem valós forgatókönyvek.

"Fizikai ellátási probléma nem lesz, mindenképpen van elegendő gázolaj Európában, természetesen az alternatív beszállítások költségei magasabbak, ez az oka annak, hogy jelentősebb mértékű a gázolaj emelkedése" – mondta a Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára, de hozzátette, az áremelkedéshez az is hozzájárul, hogy a gázolaj az ősz-tél szezonális terméke, lényegesen magasabb a fogyasztás ebben az időszakban, mert a gázolaj mellett ilyenkor gyártják a tüzelőolajat vagy a hajók által használ speciális üzemanyagot is. Ebben az időszakban lényegesen nagyobb a kereslet erre a termékcsoportra, ez az oka annak, hogy még a benzinnél is jelentősebb mértékű az áremelkedés a dízelpiacon – emlékeztetett.

Az üzemanyagok árszintjét tovább ronthatja, hogy januártól jön az Európai Unió által előírt, kötelező jövedékiadó-emelés, amely nettó 32 forint, bruttó 41 forintos további növekedést hoz. Grád Ottó arra hívta fel a figyelmet, hogy az emelkedés időpontja január elseje, de a kötelező minimális jövedékiadó-mérték számításának időpontja október eleje, az akkori árfolyamokon fogják megnézni azon tagállamoknál a jövedéki adó mértékét euróban, amelyek nemzeti valutával rendelkeznek.

"Gulyás miniszter úr is már az utolsó Kormányinfón jelezte, hogy az októberi konkrét árfolyam ismeretében lehet, hogy a kormány felülvizsgálja a jövedéki adó mértékének emelését.

Én őszintén remélem, hogy az árfolyam kedvezően fog alakulni, és a kormány módosítani fog a jövedéki adó mértékén"

– mondta a főtitkár.

Azt is közölte, hogy a jövedéki adó mértékét mindenképpen emelni kell, mert tavaly csak Magyarország volt az a tagállam, amelyik alatta maradt a jövedéki adó euróban számolt kötelező mértékének. "A kötelezettség mindenképpen megvan, a mértéke a kérdés, ebben azért a mai árfolyamokat nézve van mozgástere a kormánynak, van rá lehetőség, hogy hasonlóan néhány régiós országhoz, amelyik mindig csak a minimáladó szintje fölé célozza a jövedéki adó mértékét, hogy hasonló lépéssel, alacsonyabb jövedékiadó-mértékkel is teljesítsük a brüsszeli előírásokat" – mondta Grád Ottó.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Grád Ottó: elkerülhető lenne a januári drasztikus üzemanyagár-emelés
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást