Nyitókép: Google maps

Van egy látszólagos Lidl-parkoló, amelynél súlyos pénzeket szednek az autósoktól

Infostart
2023. augusztus 22. 19:51
Újpest határában vana az a mini bevásárlóközpont, amelynek a parkolója nem ingyenes, sőt 450 forintot kérnek. A Váci úti parkoló nagyon becsapós, mert bár vannak kint órák, de ki hinné, hogy a másutt ingyenes megállásért fizetni kell.

Akaratán kívül is könnyen belefuthat egy kövér pótdíjazásba, aki helyismeret nélkül, rutinból kanyarodik a Lidl, a Rossmann és a Pepco előtt a Váci út 201. számnál lévő parkolóba. Az általános tapasztalatok szerint a nagy kereskedelmi láncok áruházai mellett ingyenesen lehet megállni az autókkal - írja az Index.

A szóban forgó terület ugyanis közterület, egészen pontosan díjfizetéshez kötött várakozási övezet. A területen reggel 8 és délután 6 óra között a kerület parkolóőrei meg is büntetik az érvényes jegy nélküli, nem kellően körültekintő autósokat.

A megtévesztő helyzet súlyosságát jól jelzi, hogy majdnem 7500 esetben pótdíjazták az autók tulajdonosait, illetve üzembentartóit. A lap megállapítsa szerint, ez egy vasúti csomópont is, így, ha a főváros kivenné a fizetőövezetből a területet, akkor csúcsidőben a Lidl, a Rossmann és a Pepco vásárlói sem találnának helyet.

A helyzet fonákságát az áruházláncnál is érzékelik, erre utal legalábbis, hogy az automatánál vagy mobilparkolással fizetett önkormányzati parkolásért a

Lidl a vásárlást követően 500 forintos kupont ad az üzletükbe érkezőknek,

amit a vásárló a következő vásárlás során válthat be 5000 forint feletti vásárlás esetén. (Erre kizárólag a Váci út 201. szám alatti áruházban van lehetősége.)

A pótdíjazási adatokat közlő XIII. kerületi közszolgáltató zrt. az ügyben azt hangsúlyozta, hogy már évekkel a Lidl megnyitása előtt is fizetős zónába tartozott a terület, és egyedi helyzetnek tekintendő, hogy az üzletnek nem sikerült a Fővárosi Önkormányzattal megállapodni, és úgy kezdte meg a működését, hogy nem tudott a vásárlóinak ingyenes parkolási lehetőséget biztosítani.