Nyitókép: Patrick Daxenbichler/Getty Images

Fizetőssé tették a nyugati kisváros közkedvelt parkolóját

Infostart
2023. augusztus 21. 21:29
Kéthetes próbaüzem után szeptemberben már fizetni kell a megállásért a Flesch-központ parkolójában Mosonmagyaróváron.

Városüzemeltető és Fenntartó Kft. tájékoztatása szerint az első fél óra díjmentes, illetve ha rendezvényre érkezünk, akkor két óra - írja a Kisalföld.

A technikai feltételek a napokban már adottak lesznek, így ezt követően indíthatjuk a kéthetes próbaüzemet. Szeptember folyamán pedig már élesben fog működni a rendszer – tudta meg a helyi a Városüzemeltető és Fenntartó Kft. ügyvezetőjétől.

Tóth Lászlót, a VÜF parkolási csoportjának vezetője pedig arról beszélt, hogy a környéken lakók számára 50 éjszakai bérlet áll rendelkezésre, ezeket akkor lehet megváltani, ha már élesben működik a parkoló, várhatóan ezért majd 12 ezer forintot kell fizetni az év hátralévő részére. A rendszámtábla alapján kiállított bérlettel

este 8 órától reggel 8 óráig lehet megállni a parkolóban

Év elejétől két új parkolóövezetet is kijelöltek: így az Erkel Ferenc utcában a posta előtti öblöt 15 parkolóhellyel, és szintén az Erkel Ferenc utcában a rendőrség melletti területet 37 parkolóhellyel. Azelőtt ezeken a helyeken ingyen állhattunk meg, most mindkét övezetet az 1. díjzónába sorolták.