Nyitókép: MTI/Czeglédi Zsolt

Megerősítették: számottevően kisebb lesz a debreceni akkugyár a tervezettnél

Infostart
2023. augusztus 9. 12:36
A CATL magyar leányvállalata bejelentette, hogy a negyedével kevesebb lesz a Debrecenbe tervezett akkumulátorgyár energiafogyasztása. Érzékelhetően mérséklődik a vízigény is.

Módosult a leendő debreceni üzem terve – erősítette meg a VG érdeklődésére a Contemporary Amperex Technology Hungary Kft. (CATH) a kínai sajtóban megjelent azon híreket, miszerint a világ legnagyobb akkumulátorgyártójának, a kínai CATL-nek a magyar leányvállalata csökkenti az eredeti engedélyben szereplő debreceni gyár területének a nagyságát.

A társaság tájékoztatása szerint 2023 júniusában a CATH kezdeményezte a Debrecen Déli Ipari Parkjában zajló beruházás egységes környezethasználati engedélyének (IPPC) felülvizsgálatát annak érdekében, hogy a környezetvédelmi engedélyének tartalmát teljes mértékben összhangba hozza az aktualizált építési tervekkel. Az ügyben a Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatal Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Főosztálya jár el.

A felülvizsgálatra azért van szükség, mert az érvényes környezetvédelmi engedélye a még 2022 őszén elkészült környezetihatás-vizsgálaton alapult, csakhogy azóta a beruházás néhány nagyon fontos paramétere megváltozott – teszi hozzá a gazdasági lap.

Az egyik fő változás, hogy az egyes épületek mérete megközelítőleg 13 százalékkal lesz kisebb a korábban tervezettnél.

Eddig azt lehetett tudni, hogy a projekt összesen 221 hektáron valósulna meg, de három ütemben. A CATH egy 109 hektáros területet vásárolt meg, amelynek körülbelül a 60 százalékán építkezik az első fázisban. Ez csökkenhet tehát. A benyújtott dokumentáció szerint például a központi cellagyártó alapterülete 152 484 négyzetméterről 135 181 négyzetméterre szűkül.

A CATH azzal magyarázta a fejleményt, hogy tovább optimalizálta a gyárát azzal, hogy

  • a gyártóegységeket összevonta a gyártáshoz nem kapcsolódó egységekkel, valamint
  • tovább korszerűsítette a gyártósorokat.

Mindennek pedig van egy olyan következménye – és ez kétségkívül a legfontosabb változás –, hogy a debreceni gyár várható ökológiai lábnyoma is csökken. Ráadásul látványosan, a CATH közlése szerint

az üzem energiafogyasztása 25 százalékkal lesz kisebb a korábban tervezettnél.

A szóban forgó felülvizsgálati kérelem alapján a gyár új technológiai vízigénye éves szinten 181 104 köbméter lenne, a kazántápé 80 388 köbméter, a hűtőtornyoké pedig 775 500 köbméter. Ehhez jönne még hozzá a napi 236 köbméter szociális vízfogyasztás. Mindebből az számolható ki, hogy a teljes komplexum napi vízfelhasználása ökölszabály szerint 3075 köbméter lenne az első ütemben. Korábban úgy volt, hogy ez megközelíti majd a 3400 köbmétert.

A magyar leánycég ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy gyár termelési kapacitása (ez a teljes készültség elérése után 100 gigawattóra), illetve az üzem alapvető műszaki és technológiai paraméterei változatlanok maradnak. Arra nem tért ki, hogy az eredetileg 3000 milliárd forint értékben tervezett beruházás bekerülési ára alacsonyabb lesz-e a gyár méretének lefaragásából fakadóan.