Nyitókép: MTI/Varga György

Halhiány Magyarországon - már látszik a fény az alagút végén

Infostart / InfoRádió - Sipos Ildikó
2023. július 1. 09:48
A Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet ígérete szerint egy hónap múlva teljesen helyreállhat a magyarországi haltermelés.

A hűvösebb időjárás miatt kis lemaradásban van a megszokottakhoz képest az idei haltermelés, de még pár hét, és ezt be fogja tudni hozni az ágazat - mondta el az InfoRádiónak Lévai Ferenc, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet elnöke.

A haltenyésztők szakmai képviseletének vezetője pozitívan értékeli az idei esztendőt. Egyrészt a takarmányárak az év elejéhez képest csökkentek, másrészt a magyar tógazdaságok "visszakapták a vizet", vagyis mostanra már 90-95 százalékban fel vannak töltve a tavaik. Ez utóbbi azért is fontos, mert korábban az alacsony vízállás, illetve vízhiány mellett nem tudtak ivadékokat nevelni, ami miatt

érzékelhető halhiány alakult ki az országban.

Meglátása szerint három hét, egy hónap kell még ahhoz, hogy helyreálljon a folyamatos ellátás a megrendelők felé.

"Kicsi még a halunk, mivel a hideg tavaszi vízhőmérséklet következtében sokáig alig volt plankton és alig volt halnövekedés" - mutatott rá a szakember.

Viszont ha jó lesz az időjárás és az olcsó takarmány már a kezükben lesz, akkor egy hónap múlva már minden horgászt, illetve a piaci árusok igényeit is ki fogják tudni elégíteni - mondta a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet elnöke.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Kis lemaradásban vannak a magyar haltermelők - Lévai Ferenc
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Támogatás a hazai halgazdálkodóknak - Lévai Ferenc
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást