Nyitókép: Stefan Cristian Cioata/Getty Images

Az unió felkészült bármilyen újabb világjárványra

Infostart
2023. június 30. 19:00
Az EU több gyógyszergyártóval is megállapodott, hogy egy jövőbeli globális egészségügyi vészhelyzet esetén évi 325 millió vakcina előállítására alkalmas szabad kapacitást tartalékoljanak.

A szerződés nem érinti a korábban megkötött, koronavírus-oltásra vonatkozó megállapodásokat- írja a Reuters nyomán a vg.hu.

A megállapodásnak az a célja, hogy a kormányokat és a vállalatokat ne érje meglepetésként a következő világjárvány, az annak kezelésére szolgáló eszközök és gyógyszerek pedig rövid időn belül rendelkezésre álljanak a lakosság számára.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) sürgeti a kormányokat és a gyártókat is, hogy a jelenleg tárgyalás alatt álló globális járványügyi megállapodás értelmében építsenek ki egy stabil infrastruktúrát, amellyel

elkerülhető lett volna a koronavírus-járvány idején bekövetkezett „katasztrofális kudarc”.

A jelenlegi tervezet alapján a tesztek, vakcinák és egyéb kezelések legfeljebb 20 százalékát a globális ügynökségeknek kell fenntartania, hogy azokat időben szét lehessen osztani a szegényebb országokban is. Ehhez a mennyiséghez azonban tartós, nagy méretű gyártási kapacitásra van szükség, az uniós megegyezés pedig ennek a részét képezné.