Nyitókép: Pexels.com

Ennyi az annyi – tisztul a kép a brit beutazási engedély körül

Infostart
2023. június 14. 11:30
Jelenleg az Európából érkezőknek semmilyen engedélyért nem kell folyamodniuk, ha Nagy-Britanniába akarnak látogatni, ez azonban jövőre megváltozik az ETA-rendszer meghonosításával.

Ahogy arról az Infostart is beszámolt, Nagy-Britannia már a brexit után jelezte, hogy idővel a látogatási, turisztikai céllal rövid időre érkezőknek is szükségük lesz belépési engedélyre, köztük azoknak, akik jelenleg vízum nélkül utazhatnak be az országba.

A brit belügyminisztérium által ismertetett részletek szerint az elektronikus beutazási engedély (Electronic Travel Authorisation, ETA) nevű online dokumentumot először már idén októbertől a katari állampolgároknak kell kiváltaniuk írja az Index. Jövő februártól Bahrein, Jordánia, Kuvait, Omán, Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek következnek, de

2024 végéig az összes többi olyan ország esetében is bevezetik a rendszert, amelynek állampolgárai jelenleg vízummentesen léphetnek be a szigetországba.

A belügyminisztérium tájékoztatása külön kiemeli, hogy jóllehet az Európából, Amerikából és Ausztráliából érkezőknek jelenleg semmilyen engedélyért nem kell folyamodniuk, ha Nagy-Britanniába akarnak látogatni, ez azonban az ő esetükben is megváltozik az ETA-rendszer meghonosításával.

Az ETA kiváltásával hat hónapig lehet Nagy-Britanniában tartózkodni turizmus, családtagok és barátok meglátogatása, üzleti utazás, illetve tanulmányok folytatása céljából. Az engedélyt a mobil eszközökre letölthető UK ETA alkalmazással vagy a brit kormány honlapján lehet kérelmezni.

Az engedély 10 angol fontba (4300 forint) kerül majd.

Megjegyezték, hogy nemcsak a felnőtteknek, hanem a gyerekeknek is külön meg kell igényelni az engedélyt. A minisztérium hangsúlyozta ugyanakkor, hogy nem kell kiváltaniuk az ETA-t azoknak, akik állandó letelepedési engedéllyel élnek Nagy-Britanniában vagy Írországban.

Közéjük tartoznak azok az EU-állampolgárok, akik 2020 végéig, a brexit utáni 11 hónapos átmeneti időszak lejártáig törvényesen és életvitelszerűen letelepedtek Nagy-Britanniában, és megszerezték az ehhez szükséges, meghatározatlan időre szóló tartózkodási engedélyt (EU Settled Status).