Nyitókép: MTI/Bodnár Boglárka

Navracsics Tibor: "megéri felvenni a kölcsönt"

Infostart
2023. május 9. 17:07
A miniszter szerint június végéig megszülethet a megállapodás az uniós pénzekről.

Az uniós pénzekről kérdezte az RTL.hu Navracsics Tibor uniós pénzekért felelős minisztert.

A felvetésre, miszerint korábban azt mondta a kormány, hogy nincs szükségünk az RFF hitelére, úgy reagált, hogy az már régen volt, most már úgy látják, megéri felvenni a kölcsönt.

„Az Európai Bizottság azt kérte tőlünk és az összes tagállamtól, hogy március végéig jelezzük előzetesen hogy várhatóan igényt tartunk-e majd a hitelrészre. A munkamegosztás a kormányon belül úgy alakul, hogy Lantos Csaba felelős a hiteltárgyalások tartalmi részéért, a tárgyalások lebonyolításáért pedig én” – mondta.

Navracsics Tibor hozzáfűzte, hogy most alakítják a pozíciót,

indulnak a tárgyalások, és a nyár végére fejezik be őket.

A pénzt alapvetően energetikai projektekre fordítanák. „Azt akarjuk, hogy Magyarország ne egyoldalúan függjön az orosz gáztól.” Megállapodás még nincs, folynak a tárgyalások. Részletekben fogják kifizetni a pénzeket, utófinanszírozás van, ahogy eddig is volt.

Az Erasmus-program ügyéről azt mondta, nincsenek újabb feltételek, az eredeti feltételek egyes részeinek a pontosítsa zajlik. Várják, hogy a bizottság pontosítsa feltételeit, azt szeretné, hogy június végéig meg is szülessen a megállapodás.