Nyitókép: MVM

Hivatalos: megvannak az MVM új vezetői

Infostart
2023. május 8. 14:38
Három új ember érkezését erősítették meg.

Megerősítette az MVM az Index kérdésére, hogy a korábbi távozók helyére Tamáska József új általános vezérigazgató-helyettes, Deme Krisztián kereskedelmi vezérigazgató-helyettes, valamint Kiss Csaba termelési vezérigazgató-helyettes érkezik. A lap a Telex korábban közölt értesülésére és arra az információra kérdezett rá a vállalatnál, hogy már megvannak a felsővezetők utódjai.

Immár hivatalos, hogy a korábbi távozók helyére ők hárman biztosan érkeznek a fönti pozíciókba.

A vállalat közleménye alapján emlékeztetnek, hogy az MVM Zrt. január 23. napjával megújult igazgatósága a hatékonyság jegyében 2023. május 8-tól átalakítja az MVM Zrt. operatív vezetését, megváltoznak korábbi vezérigazgató-helyettesi, igazgatósági szakterületek, és változik a hozzájuk kapcsolódó feladat- és hatáskörök felosztása is.

Véglegesen elhagyja a vállalatot

  • Spilkó József termelési és műszaki vezérigazgató-helyettes,
  • Alkér Zoltán infrastruktúravezérigazgató-helyettes,
  • Cseh Tamás Zoltán csoportszintű nemzetközi, befektetési üzletági és tranzakciós igazgató, illetve
  • Tomaj Balázs csoportszintű kiemelt ügyekért és kapcsolatokért felelős igazgató.

Kikerül az MVM Zrt. felső vezetéséből (az Index információi szerint más feladatokat kap):

  • Sum János Szilárd kereskedelmi vezérigazgató-helyettes,
  • Fluck Benedek humánerőforrás- és szolgáltatási vezérigazgató-helyettes és
  • Tokai Magdolna csoportszintű támogatáskoordinációs igazgató.