Nyitókép: martin-dm/Getty Images

Jó ütemben folynak be a turisták adatai az ügynökséghez

Infostart
2023. március 9. 12:50
A hazai szálláshelyeket követve, július 1-jétől közel 60 ezer vendéglátó üzlet és turisztikai attrakció kezdi meg forgalmi, statisztikai adatai továbbítását a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központba. Közülük eddig közel 20 ezren regisztráltak.

Mintegy 50 ezer vendéglátó üzlet – minden hazai étterem, cukrászda, büfé, kávézó, italüzlet, bár, zenés-táncos szórakozóhely, gyorsétterem és alkalmi vendéglátóhely − és közel tízezer turisztikai attrakció − minden jeggyel látogatható múzeum, vár, kastély, fürdő, strand, kalandpark, állatkert, vidámpark, védett természeti területet bemutató hely, turisztikai közlekedési eszköz, valamint zenés- táncos rendezvény − köteles lesz forgalmi, statisztikai adatait a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központba (NTAK) szoftveren keresztül továbbítani július 1-jétől.

A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) által létrehozott NTAK-ba a szálláshelyek már 2019 óta szolgáltatnak adatot; a bővítéssel így megvalósul a hazai turisztika rendszer digitalizálása, ami nagymértékben növeli az adatalapú ágazatirányítás hatékonyságát és vállalkozások versenyképességét – emeli ki közleményében az ügynökség.

Mint olvasható, az MTÜ, annak érdekében, hogy elősegítse a vállalkozások felkészülését az adatszolgáltatásra, elindította az önkéntes adatszolgáltatói tesztidőszakot. „Ezzel lehetőséget biztosítunk a vendéglátó üzletek és turisztikai attrakciók üzemeltetőinek arra, hogy a szoftverek telepítésével, frissítésével még a főszezon indulása előtt felkészüljenek az adatszolgáltatásra. Így biztosítható, hogy a turisztikailag legforgalmasabb időszakban semmilyen fennakadást ne okozzon az üzletmenetben a szoftverek használata, amelyek az NTAK-adatszolgáltatást automatikusan, a háttérben végzik majd.

Eddig mintegy 20 ezer vállalkozás regisztrált a rendszerbe”

– jelezte Bődi Ivett, az MTÜ Turizmus stratégiai megvalósításért felelős vezérigazgató-helyettese.

A vendéglátó üzletek és turisztikai attrakciók üzemeltetői július 1-jétől csak olyan szoftvert használhatnak az értékesítéshez, amely alkalmas az NTAK adatszolgáltatásra. Ezek folyamatosan bővülő listája elérhető az info.ntak.hu oldalon. Jelenleg 31 vendéglátó szoftver közül választhatnak a vendéglátóhelyek, míg az attrakció üzemeltetők számára 5 jegykezelő szoftver érhető el.

A vállalkozásokat az ingyenesen elérhető VENDÉGEM szoftvercsaláddal is támogatja az MTÜ. A programcsalád az alapvető értékesítési funkciókat és az NTAK adatszolgáltatást is képes ellátni, aminek köszönhetően a csatlakozás nem feltétlenül jelent plusz költséget a turisztikai szolgáltatók számára. A későbbiekben az NTAK szoftverválasztó oldalán is elérhető VENDÉGEM Vendéglátást és VENDÉGEM Attrakciót úgy fejlesztették, hogy minimális műszaki követelmények mellet is működjenek, így internetelérhetőség mellett a szoftverekhez elegendő egy böngészővel rendelkező laptop, vagy asztali számítógép. A mobilapplikációk pedig a legtöbb IOS, vagy Android alapú okostelefonon, és táblagépen használhatóak lesznek.