Teljességgel egyértelmű, hogy a klímaváltozás káros hatásainak visszaszorítására a megújuló erőforrások jelentik a megoldást. Éppen ezért az ilyen és ehhez hasonló energiahordozók – mint amilyen például a zöld hidrogén – piacain komoly versenyre lehet számítani a globális szereplők részéről. Kiváltképpen szoros rivalizálás bontakozhat ki a jövőben az Egyesült Államok, Ausztrália és Kína között, ám az Európai Unió is képes lehet profitálni az új technológiákból – írja elemzésében Fetter Bálint, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány külső junior elemzője.
Mint olvasható, Kínának már sikerült a közelmúltban piaci dominanciát kialakítania a napenergia hasznosításának terén, a kínai termékek nemzetközi viszonylatban alacsonynak mondható árszabásának köszönhetően. Ugyan ezek az eszközök minőségüket tekintve bizonyosan nem kelhettek volna versenyre az európaiakkal vagy amerikaiakkal, vitán felül olcsóbbak és ezáltal az alacsonyabb jövedelmű társadalmi osztályok részére is hozzáférhetőek voltak. Pillanatnyilag tehát az USA és Európa jól felfogott érdeke, hogy mindez a zöld hidrogén esetében ne ismétlődhessen meg – teszik hozzá.
Az Oeconomus junior elemzője, miután röviden ismerteti, hogy hogyan lehetséges zöld hidrogén előállítani, emlékeztet, hogy az Európai Unió már évtizedek óta munkálkodik a tagállamok szén-dioxid kibocsátásnak lecsökkentésén, mely célkitűzés támogatására több operatív program és egyéb mechanizmus hivatott. Megjegyezi azt is, hogy a közel egy éve dúló orosz–ukrán háborús konfliktus rámutatott:
a kontinens függése az orosz energiahordozóktól rendkívül kockázatos, ennek fokozatos leépítése indokoltabb, mint valaha.
Ehhez azonban az Európán belüli energia- és üzemanyagelőállítás, illetve a zöld hidrogén kitermelésének fokozása elengedhetetlen.
Az EU előzetes elképzelései szerint 2030-tól éves szinten 10 millió tonna zöld hidrogént állítanának elő. Az erre irányuló uniós szabályozások viszont egyelőre meglehetősen hiányosak: nincsen például meghatározva, mely produkciós eljárások tekinthetőek „zöldnek”, ebből kifolyólag pedig a vállalkozások nincsenek tudatában, melyik metódusokba volna érdemes pénzt invesztálni. Mindazonáltal az átállást illető politikai akarat – tagállami szinten is – megmutatkozni látszik: Németország és Norvégia nemrégiben megállapodást kötött egy új, magas kapacitású hidrogén csővezeték kiépítéséről.
Ami a tiszta energiára épülő iparágak állami támogatását illeti – az elemzés szerint – Kína ebben is az élen járt korábban: a napenergiát hasznosító szegmensek éveken keresztül kiugróan magas pénzösszegeket kaptak, hozzásegítve őket a nemzetközi piacok meghódításához. Nincsen ez másképpen a zöld hidrogén esetében sem, igaz, a Kínai Kommunista Párt egyelőre csupán politikai jellegű támogatást nyújt, de a tavaly bemutatott kormányzati programok arra engednek következtetni, a későbbiek során a pénzügyi háttér is garantálva lesz. A kínai beruházások legalábbis már megkezdődtek: a Sinopec (Ázsia egyik vezető olajfinomító konszernje) a 2022-es év során megkezdte a világ leghatalmasabb zöld hidrogén előállító üzemének építését Hszincsiang területén.
Ausztrália úttörő szerepéről viszonylagosan kevés szó esik, de a kontinens a megújuló energiák terén komoly eredményeket képes felmutatni – teszi hozzá Fetter Bálint. Míg az Egyesült Államok, Európa és Kína területén előállított hidrogén nagy része egyelőre nem teljességgel zöld, 2022 májusában a legtöbb tiszta hidrogén előállítására alkalmas üzem (96) Ausztráliában volt megtalálható. Az Ausztrál Nemzeti Hidrogén-Stratégia 2019-es bejelentésétől számítva mindösszesen 127 milliárd dollár értékben eszközöltek, a karbonsemlegesség mihamarabbi elérését megtámogató beruházásokat. Ausztrália ambíciója tehát, miszerint 2050-re „megújuló energia szuperhatalommá” kíván válni, az USA és Kína figyelemre méltó riválisává teszi az óceániai országot.