Nyitókép: Unsplash.com

Mesés fizetéssel csábítanak Diósdon

Infostart
2022. szeptember 8. 06:50
650 ezer forintért talán megéri éjszakázni.

A pékek munkarendje általában eltér attól, amit átlagosnak szoktunk mondani. Hiszen ahhoz, hogy reggel friss, még szinte meleg árut tudjunk venni, ahhoz a zsemlének, kenyérnek, mazsolás kuglófnak (ki-ki kedve, ízlése szerint folytathatja a sort) legkésőbb hajnalra el kell készülnie, azaz alapvetően az éjszakákat kell frissen és üdén dolgozva eltölteni – fogalmaz az Index.

Hozzáteszik: biztos nem emiatt, de manapság ez az iparág is küzd azzal, hogy nem találnak megfelelően képzett és elhivatott munkaerőt. Ezért tanulva a tornanádaskaiak esetén, akik félmillió forintos bérért kerestek öt évvel ezelőtt óvónőt a falujukba, egy diósdi pékség is úgy gondolja, a legnagyobb vonzerő – amellett, hogy a pékségben kizárólag hagyományos technológiával dolgoznak kovásszal, élesztő- és adalékanyag-mentesen – a fizetés lehet, ami kereken nettó 650 ezer forint havonta.

Ráadásnak még az is csábító lehet a hirdetésben, hogy a bónuszrendszernek köszönhetően 13. és 14. havi juttatás is elérhető, és lássuk be, karácsony környékén, ha valakit megdobnak 1,3 millió forinttal, az aligha hajol el. A diósdi pékségben annyira meg kívánják becsülni a leendő péküket, hogy a munkarendet is közösen dolgoznák ki az új „szakival”.