Nyitókép: Torsten Asmus/Getty Images

Kampányt indít az MVM az új rezsiszámlákon való eligazodást segítendő

Infostart
2022. szeptember 6. 08:35
Mostanra az egész ország kézhez kapta a megváltozott szabályoknak megfelelő első számláit, és próbálja értelmezni őket.

Az egész világon érezni az energiaválság hatásait: Nápolyban a megemelt rezsiszámlákat égette el a lakosság pénteken, Csehországban szombaton közel hetvenezer ember tüntetett a válságot – szerintük – nem megfelelően kezelő kormány ellen, Nagy-Britanniában több tüntetést szerveztek már a megemelkedett rezsiszámlák ellen – írja az Index.

Miután az új számlák kiküldése már itthon is kezdetét vette, egyre többen keresték meg a Nyugdíjas Parlamentet a különböző kérdéseikkel. Az egyesült elnöke az ATV-nek nyilatkozva arra hívta fel a figyelmet, hogy a hazai nyugdíjasok közül közel egymillióan gazdálkodnak 140 ezer forint alatti összegből, 650 ezren pedig egyedül is élnek, tehát még a költségeket sem tudják megosztani.

„Nagyon elkeseredett levelek jönnek… Van, aki öngyilkossággal fenyegetőzik, mások azt mondták, kimennek az utcára lakni. Nem tüntetni, mert ők nem egy tüntetéshez szokott társaság” – tette hozzá mások mellett Karácsony Mihály, a kormánytól várva segítséget. Az egyesület javaslatai közt többek között a rezsiutalvány bevezetése és a régi lakások állami támogatással történő korszerűsítése szerepel.

A kormány szerint ők nyitottak a tárgyalásra, amelyre jövő héten kerül sor.

Az Index megjegyzi, az internetet közben ellepték a brutális összegű rezsiszámlák. Akad olyan fogyasztó, aki a háromezer forintos számlája helyett kapott egy húszezer forintosat, másnak pedig tizenhárom köbméter gáz fogyasztása került tizenkétezer forintjába.

Az MVM szerint az ügyfeleket érintő minden információ megtalálható a weboldalukon, de egy lakossági tájékoztató kampányt is tartanak a következő napokban, amelynek a célja szintén az emberek tájékoztatása.