Nyitókép: georgeclerk/Getty Images

A görögök augusztus 20-án "megszabadulnak"

Infostart
2022. augusztus 11. 19:09
Kiléphet az Európai Unió megerősített felügyeleti keretéből a magyar turisták által is kedvelt ország, amelyet a 2010-től 2018-ig gazdasági válsággal küzdő tagállam ellenőrzésére hoztak létre.

Tizenkét év után teljesen maga mögött hagyhatja Görögország a válság emlékét és kiléphet az Európai Unió úgynevezett megerősített felügyeleti keretéből – írja a VG, szemlézve a Reuters cikkét. A döntés értelmében sokkal nagyobb szabadsága lesz az országnak a gazdaságpolitika kialakításában. A görög gazdasági fejleményeket és politikát 2018 óta követik a keretrendszer keretében, miután Athén 2010 és 2015 között három, összesen több mint 260 milliárd eurós nemzetközi mentőcsomagot kapott az Európai Uniótól és a Nemzetközi Valutaalaptól.

A felügyeleti keret célja az volt, hogy a biztosítsák a 2010-től 2018-ig gazdasági válsággal küzdő országban uralkodó helyzet normalizálódását, valamint támogassák a vállalt gazdasági növekedést támogató strukturális reformok végrehajtását. Negyedévente ellenőrző látogatásokat tettek, amivel az esetleges kockázatokat már a korai szakaszban azonosíthatták és kezelhették. Az Európai Bizottság az eredményekről tájékoztatta az Európai Parlamentet, a görög parlamentet és az eurócsoport üléseit előkészítő munkacsoportot, a gazdasági és pénzügyi bizottságot.

Most azonban, hogy Athén teljesítette az ígért politikai kötelezettségvállalások és reformok nagy részét, végre kiléphetnek a keretből és szabadabban alakíthatják monetáris politikájukat, valamint visszaszerezhetik a befektetési fokozatot is a külföldiek körében, azaz újra érdemes lesz befektetni a mediterrán országban, ami a turizmus mellett tovább segítheti a gazdasági fellendülést.

Az augusztus 20-i kilépés a keretrendszerből már biztos, hiszen Valdis Dombrovskis, az Európai Bizottság alelnöke és Paolo Gentiloni gazdasági biztos is levélben megerősítette.