Nyitókép: Zapp2Photo/Getty Images

Magyarországnak is reményt jelentő számok jönnek a német autógyárakból

Infostart
2022. július 31. 07:00
A Volkswagen csoport is és a Mercedes is a vártnál nyereségesebb első félévet zárt. Ez az eredmény pedig igencsak jó hír hazánknak is.

Bár mindkét autógyártónak csökkentek az eladásai, ám a magasabb árak miatt a bevételük és ezzel a nyereségük is növekedett. Egyebek közt ez derül ki abból a cikkből, amelyben a g7.hu elemzi a német autógyárak első félévi eredményeit.

A portál megírja, hogy a kereslet ugyan valamelyest csökkent az autópiacon, de ez nem igaz a prémium márkákra. Noha a Covid-járvány, illetve a chiphiány miatt mérséklődtek a német autógyárak ázsiai értékesítései,

a megemelkedett árak bőven ellentételezték a forgalom csökkenését.

Így a Volkswagen már felfelé is módosította az idei évre várható bevetéli előrejelzését.

A portál emellett arról is ír, hogy a vállalatcsoport egyik tagja, az Audi 2026-27-től, a két németországi gyárában már csak elektromos autókat fog előállítani. A VW csoport egyébként nemrég vált meg első számú vezetőjétől, mert Herbert Diess nem tudta elég lendületesen átalakítani a vállalatot egy saját szoftverekkel jellemzett, digitális céggé.

A lényeg azonban az, hogy a német autóipar a nehézségek ellenére is egészen jó első félévet zárt.

Ez pedig a magyar gazdaságra is jó hatással lehet.

A portál idézi a Magyar Bankholding gazdasági elemzőjét, Suppan Gergelyt, aki szerint ha nem lettek volna az év eleji gondok, akkor a magyar GDP növekedése akár egy százalékponttal is több lehetne. De még így is nagyon impozáns, hogy 7,1 százalékkal nőtt a GDP, azaz a bruttó hazai termék összege.

De amennyire húzza a német autóipar a magyar gazdaságot, annyira fékezheti is, ha újabb nehézségek jelentkeznének, mint például amilyen most a gázellátásban várható.

A g7.hu ugyanis emlékeztet rá: hiába lesz elegendő gáz idehaza, amennyiben Németországban kénytelenek lesznek gyárakat leállítani, akkor a beszállítói kapcsolatok miatt ez a sors vár majd a hazai üzemekre is.