Nyitókép: bruev/Getty Images

Új rekordot állított be a belföldi használtautó-piac

Infostart
2022. július 21. 06:15
Csaknem 432 ezer személygépkocsi cserélt gazdát az idei első fél évben, 7,4 százalékkal több, mint tavaly ugyanebben az időszakban – közölte a JóAutók.hu szerdán az MTI-vel, a DataHouse előzetes adatai alapján.

Várakozásuk szerint reális az esély, hogy éves szinten megdől a használtautó-piac forgalmának tavaly elért 817 ezres csúcsa.

A piaci aktivitás mögött több tényező együttes hatása húzódik. Folyamatosan nő a belföldi személyautó-állomány, tavaly év végén már meghaladta a 4 milliós határt, ami több mint 21 százalékkal magasabb az öt évvel korábbi 3,3 milliónál. Több autóból szokványos piaci körülmények között is több jármű cserél gazdát – jelezte a JóAutók.hu.

Meghatározó szerepe van annak is, hogy az autógyárak komoly kapacitásproblémái az új autók piacáról továbbra is a használtautó-piacok felé tolják a keresletet.

A használtautó-import csaknem 10 százalékkal nőtt az első hat hónapban tavalyhoz képest, de ez a forrás is egyre kevésbé képes kielégíteni a minőségi használt autók iránti keresletet, mert

már Nyugat-Európában is egyre nehezebb elérhető áron megfelelő használt autót találni.

Ebben további nehezítő tényező a tartósan 400 forint közelében tartózkodó euróárfolyam.

Az érdeklődők figyelme ezért fokozottan a hazai piac felé fordul, ami a használt autók körében is több adásvételt és fokozódó árspirált generál – mutatott rá a JóAutók.hu.

A használt autók esetében a néhány éves autók ára emelkedett jelentősebb mértékben, itt az idei növekedés modellektől függően 15-30 százalék között mozgott. Az idősebb autóknál az emelkedés mértéke mérsékeltebb, de szintén kétszámjegyű, 10-15 százalék között alakult. A piaci várakozások szerint ez az emelkedő tendencia a következő hónapokban sem fog megállni.

A magyarországi használtautó-piacon leggyakrabban alsó-középkategóriás személyautók, illetve kisautók cserélnek gazdát, arányuk 29, illetve 22 százalék volt az első hat hónapban.

A legnépszerűbbek

Az alsó-középkategória legnépszerűbb modelljei az Opel Astra, a Ford Focus és a Volkswagen Golf. A kisautók listáját magasan a Suzuki Swift vezeti, amelyet az Opel Corsa és a Volkswagen Polo követ. A leggyakoribb tíz modell között a felső-középkategória a Volkswagen Passattal és a BMW 3-as szériával képviselteti magát - közölte a JóAutók.hu.