Nyitókép: MTI/Soós Lajos

Év végén kivezetik az 50 százalékos iparűzésiadó-kedvezményt

Infostart
2022. június 7. 17:02
2023-ban az önkormányzatok már tudnak élni majd a korábbi lehetőségeikkel, amivel a pandémiás időszakot megelőzően – mondta Varga Mihály.

A pénzügyminiszter a parlamentben átadta a 2023. évi költségvetési törvényjavaslatot Kövér Lászlónak, az Országgyűlés elnökének, miután vázolta a javaslat céljait és főbb számait. Az eseményen az ATV kérdésére Varga Mihály azt mondta, az iparűzési adó mostani rendszere az év végére várhatóan megszűnik.

„Ami az iparűzési adókedvezmény mostani rendszerét illeti, ez várhatóan az év végére kifut, tehát 2023-ban az önkormányzatok már tudnak élni majd a korábbi lehetőségeikkel, amivel a pandémiás időszakot megelőzően" – mondta a Parlamentben tartott sajtótájékoztatón.

A kormány 2020 decemberében, az ún. második gazdaságvédelmi akcióterv részeként vonta el az önkormányzatoktól a bevételük jelentős részét kitevő iparűzési adó bizonyos hányadát – a kis- és középvállalkozások, illetve az egyéni vállalkozók adójának a felét; az intézkedést 2021-ben meghosszabbították, így idén a kkv-k legfeljebb 1 százalék iparűzési adót fognak fizetni.

Korábban Cser-Palkovics András, Székesfehérvár fideszes polgármestere úgy nyilatkozott a csatornának, hogy ha az önkormányzatok kiesnek a jövőben a rezsivédelemből, " fontos lenne, hogy a másik oldalon az állam lehetővé tegye számunkra, hogy a bevételeinkhez hozzájuthassunk”. A polgármester hangsúlyozta: "Innentől kezdve nincs lehetőség kkv-adó kedvezményre, mert abból lehet finanszírozni ezeket a kiadásokat.”

Azt is jelezte, hogy a veszélyhelyzet elmúltával fontos, hogy az önkormányzatok hozzányúlhassanak a díjaikhoz is, hogy lehetőségük legyen növekedést elérni a bevételi oldalon is.