Nyitókép: MTI/Mónus Márton

Orbán Gábor elemezte a háború hatását a Richterre

Infostart / MTI
2022. május 10. 12:45
A Richter Gedeon Nyrt. nem ad ki sem árbevételi, sem eredmény előrejelzést az idei évre, forintban kifejezve "a tavalyinál nem lesz rosszabb az idei sem" - mondta Orbán Gábor vezérigazgató a gyógyszeripari vállalat első negyedéves eredményeit értékelő sajtótájékoztatón kedden Budapesten.

Az idei kilátásokról azt mondta: az orosz-ukrán háború és az ellátási lánc zavarai jelentős kockázatokat vetítenek előre. Az első negyedévben még nem tapasztalták az ebből adódó sokkokat teljes mértékben, ugyanakkor a termelői árak, vagy az energiaárak emelkedésének begyűrűzése folyamatos.

"A tavalyi évnél nem lesz rosszabb az idei sem, ha nem következik be törés a világgazdasági környezetben, azon belül a rubel árfolyamában" - fogalmazott a vezérigazgató, jelezve: nem gondolja, hogy gyengébb lenne idén az árbevétel vagy a nyereség, mint 2021-ben volt.

Elmondta,

a háború kitörésekor a kereskedelmi tevékenységük megállt az ukrán piacon, új tételeket nem tudtak az országba vinni.

Az orosz piacon a szállítmányozás, a pénzforgalom, a gyártás, "devizabonyodalmak" menedzselése volt a feladat, közben a fuvarozási idő a duplájára, 20 napra nőtt. Az iparág egésze úgy döntött a szakmai szervezetekkel, hogy a humanitárius jog és a gyógyszeripar küldetése alapján a létfontosságú készítmények ellátását semmilyen betegcsoport felé nem állíthatják meg. A Richter lassan 70 éve szolgálja ki a jelenleg mintegy 12 millió orosz beteget - jelezte Bogsch Erik, az igazgatóság elnöke. Az orosz piac aránya az árbevételben 2013-óta csökken, tavaly 17 százalék volt, jelenleg 13 százalék.

Orbán Gábor elmondta, a háború első helyen a kollégáikkal és a betegeikkel kapcsolatos feladatot jelent. Bezárták a kijevi kereskedelmi képviseletüket, viszont a Richter valamennyi helyi munkavállalóját megtartotta és a több mint 200 alkalmazottnak munkabért fizet. Segítséget nyújtottak azoknak, akik elhagyták az országot, és a teljes helyben lévő gyógyszerkészletet humanitárius segítségként ajánlották fel, ezt azóta újabb, nem kereskedelmi jellegű, a Máltai Szeretetszolgálat, illetve a Magyar Vöröskereszt segítségével eljuttatott segélyszállítmányokkal egészítették ki. A segélyezés az elmúlt 2 hónapban folyamatos volt.

Kiemelte, hogy az első negyedévi, közel 20 százalékos árbevétel-növekedésben jelentős szerepe volt a gyógyszergyártásnak, ami már az árbevétel több mint 80 százalékát adja, részaránya pedig 21-ről 27 százalék fölé nőtt a csoporton belül. Tovább csökkent a tradicionális gyógyszerek súlya, és nőtt a speciális és bioszimiláris készítményeké, a cég stratégiájának megfelelően. A Vraylar néven kapható kiemelt készítmény (cariprazine) amerikai forgalom után elért royalty árbevétele jelentős, 32,1 százalékos növekedést ért el a negyedévben, 27,5 milliárd forint lett. A cariprazine a világ 47 országában lett elérhető a negyedév végén.

Minden régióban növekedést értek el - kivéve a latin-amerikait - ahol stagnálás volt, közben az amerikai piac súlya nőtt - sorolta. A k+f kiadások súlya az árbevételben nőtt, közel 70 milliárd forint az éves cél, az első negyedévben az árbevétel több mint 10 százalékát tette ki.

Kérdésre közölte: az orosz makrogazdasági helyzet az elmúlt 25 évben volt már súlyos, de nem ennyire, így nincs arra tapasztalat, hogy mi történik ilyen esetben a gyógyszerforgalommal. A múltban nem vetette vissza az exportvolument jelentősen a rubel árfolyamesése. Közlése szerint jelenleg nincs probléma a fizetésekkel, a negyedévben esedékes számlákat teljesen kiegyenlítették, a pénzforgalmi kérdéseket kezelhetőnek nevezte.

A Richter Gedeon Nyrt. közzétette: idén az első negyedévben minden várakozást felülmúlva 37,906 milliárd forint adózott nyereséget ért el, ami 40,6 százalékkal nagyobb az előző év azonos időszakában elértnél. A társaság árbevétele 168,057 milliárd forint volt, 19,3 százalékkal haladta meg az előző évit a nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) alapján készült, konszolidált gyorsjelentés szerint. A Richter részvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek. Az elmúlt évben a legmagasabb árfolyama 9185 forint, a legalacsonyabb 6310 forint volt.

Orbán Gábor az InfoRádióban is elemezte a Richter első negyedévét, a beszélgetést alább meghallgathatja.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Orbán Gábor a Richter első negyedévéről
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást