Nyitókép: Glasshouse Images/Getty Images

Magasról tesznek a klímacélokra a légitársaságok

Infostart
2022. május 10. 12:00
Ők maguk határozzák meg, mit szeretnének elérni, de aztán vagy elsunyogják azt is, vagy módosítják, vagy simán nem tartják be.

A harmadik évezredben meghirdetett klímavédelmi céljainak mindössze 2 százalékát tudta teljesíteni a légi közlekedési ágazat – áll egy környezetvédelmi szervezet, a Possible friss jelentésében. A Possible megvizsgálta az összes klímacélt, amit 2000 óta határoztak meg a személy- és áruszállító légitársaságok, és azt találták, hogy ezek közül csak minden ötvenedik teljesült. A vállalások többségét csendben elfelejtették, módosították vagy egyszerűen csak nem tartották be – írja a The Guardian cikke nyomán a Telex.

A brit kormány az elmúlt időszakban úgy állt a kérdéshez, hogy hagyjuk a légitársaságokat, hadd határozzák meg maguk, milyen célokat tűznek ki a fenntarthatóbb működés elérésében, de úgy látszik a fogyasztói nyomás, amiben bíztak a politikusok, nem érvényesült ezen a téren. Még a légitársaságok által meghatározott célokat sem tartották.

A Possible képviselői szerint tanulmányukból világosan látszik, hogy ez rossz politika, hiszen az ágazat még a saját maga által megszabott kibocsátáscsökkentési célokat sem tudja tartani.

A légi közlekedés 2019-ben a teljes emberi szén-dioxid-kibocsátás kb. 2,1 százalékáért felelt, azaz nagyjából 915 millió tonna szén-dioxidot juttatott a légkörbe egyetlen év alatt. Közben a Possible szerint

a repülőjegyek kb. 70 százalékát az emberiség 15 százaléka vásárolja

– írják

A környezetvédő szervezet kutatói szerint a légitársaságok legtöbbször azzal kerülik el a szembenézést, hogy mikor nyilvánvalóvá válik, hogy nem tartják a meghatározott célt, egyszerűen kihagyják azt a beszámolóikból.