Nyitókép: MTI/AP/Jeff Chiu

Elon Musk szerint jövőre kezdődhet a Tesla-robot gyártása

Infostart
2022. április 9. 14:57
A mesterséges intelligenciával foglalkozó szakértők szerint Musk túl optimista a gyártás kezdetét illetően.

Az Optimus nevet viselő humanoid robot gyártásáról Elon Musk először tavaly augusztusban beszélt: a robotról annyit mondott el akkor, hogy egy csokornyi különböző tevékenységre lesz képes az általános felhasználásra szánt robot, írja a CNBC.

"Van esély arra, hogy az Optimus első verzióját már jövőre gyártani tudjuk" - mondta Musk csütörtökön a Tesla új jármű-összeszerelő üzemének megnyitóján a texasi Austinban. Ezt megelőzően azonban prototípust is be kellene mutatnia a cégnek - jelenleg nem ismert, mennyire szofisztikált jelenlegi állapotában a robot.

Elvégzi helyettünk a piszkos munkát

Musk szerint az Optimus képes lesz elvégezni mindent, amit az emberek nem akarnak majd megcsinálni: úgy fogalmazott, nagyobb változást hoz majd el az emberek életében, mint amekkorát a Tesla jelentett. "Talán nehéz ez most elképzelni" - fogalmazott.

A Tesla első embere 2018-ban azt mondta a mesterséges intelligencia nagyobb veszélyt jelent az emberiségre, mint a nukleáris fegyverek, az Optimus kapcsán pedig azt mondta, úgy fejlesztik, hogy

mindenki számára biztonságos legyen.

A felhasználó képes lesz felülírni a mesterséges intelligenciát használat közben.

Egyszer majd fő termékévé válhat

Amikor Musk bejelentette a Tesla robotját, úgy fogalmazott, hogy az ugyanazokon a chipeken és érzékelőkön alapul majd, amelyeket a vállalat autói is használnak az önvezető funkciókhoz. A robot nagyjából 170 centiméteresre tervezett, fejmagasságban pedig kijelző kerül rá. Januárban azt mondta, idei termékfejlesztésik közt a fő prioritást az Optimus kapja.

"Úgy gondolom, hogy idővel jelentősebb lehet, mint a járműüzletág" - mondta akkor Musk a robotról. Az a tény, hogy most már 2023-as gyártásról beszél, azt sugallja, hogy az Optimus valóban komoly vállalkozás.

A szakértő kételkedik

Gary Marcus mesterséges intelligencia kutató és vállalkozó ugyanakkor fogadni merne arra, hogy 2023 végére egyetlen robot sem lesz képes minden emberi feladatot elvégezni.

"A Tesla még csak a közelébe sem jutott annak, hogy megbízhatóan megoldjon egy viszonylag egyszerű feladatot, a vezetését;

azt állítani, hogy egy olyan robot, amelyet még soha nem mutattak be nyilvánosan, a következő egy-két évben minden emberi feladatot meg fog oldani, abszurd.

Kizárt, hogy az első verzió akár csak a közelébe is érjen az ambícióinak, ha ilyen gyorsan kiadják" - fogalmazott.

Musk többször jelentett már be olyan ütemezéssel terméket, ami később nem volt megvalósítható: egy 2019. áprilisi rendezvényen azt mondta, hogy a vállalat 2020-ra 1 millió robottaxit fog forgalomba állítani, melyekből egy sem dolgozik egyelőre. 2016 októberében a Los Angeles-i Universal Stúdióban tartott rendezvényt, hogy bemutassa a Solar Roof nevű termékét. A kiállított napelemes tetőcserepekről kiderült, hogy csak koncepcióként léteznek.