Nyitókép: Pexels.com

Elemző a turisztikai adatokról: "rendkívül súlyos megrázkódtatás"

Infostart / InfoRádió - Sipos Ildikó
2022. január 22. 19:50
Hornyák József szerint a tavalyi évben csak a nyár mutatott "valamit", akkor is csak a magyaroknak, és akkor is leginkább itthon.

Öt százalékra esett vissza a turizmus hozzájárulása a GDP-hez a járvány miatt 2020-ban, míg az utolsó békeévben, vagyis 2019-ben ez az adat még csaknem 7 százalék volt - a KSH adatai szerint.

Az adatokból Hornyák József, a Portfolio elemzője azt olvassa ki, hogy csak a nyár hozott némi fellendülést a turizmus számára az első pandémiás évben.

"A visszaesés nem meglepő, ez volt az az ágazat, amelyet a legsúlyosabban érintett a járvány hatása, az utazásokat kellett felfüggeszteni, és

a szálláshelyeket kellett bezárni abban az időszakban, amikor gyorsan terjedt a koronavírus-járvány"

- mondta érdeklődésünkre Hornyák József.

Felidézte, a járvány beköszöntekor felfutóban volt a turisztikai ágazat, a világjárvány első évében azonban 5,1 százalékra csökkent a turizmus hozzájárulása a GDP-hez, ami drasztikus visszaesést mutat a szektor életében; a most közzétett adatok "rendkívül súlyos megrázkódtatásról tettek tanúbizonyságot" - fogalmazott az elemző.

A külföldiek magyarországi turisztikai kiadásairól is közölt adatokat a KSH.

"Komoly volt a visszaesés, a korlátozások a beutazásokat is érintették, nagyon kevés turista tudott Magyarországra látogatni,

az egy évvel korábbihoz képest 44 százalékos visszaesés volt, 1000 milliárd forint alá csökkent a külföldiek költése.

De a belföldi turizmust is nagyon jelentősen érintették a korlátozások, leginkább a nyári időszak volt, amikor felszabadultabban tudtak az emberek utazni, azt is inkább belföldön."


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Turizmus visszaesésének hatása a GDP-re
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást