Nyitókép: Takosan/Getty Images

Ezek a magyar városok lehetnek a reptérfejlesztés nyertesei

Infostart
2021. október 27. 10:44
Elkészült a stratégia, ami számos, összességében több százmilliárd forintos beruházást tartalmaz.

Békéscsaba lehet az egyik legnagyobb nyertese a vidéki repülőterek fejlesztési stratégiájának. A Világgazdaság értesülése szerint a koncepció többéves előkészítés után elkészült, és a kormány asztalán van. Ez számos, összességében több százmilliárd forintos beruházást tartalmaz, amelyek között meghatározó elem a békéscsabai infrastruktúra újjáépítése, ami önmagában 30-35 milliárd forintba kerülhet, az elképzelések szerint 2025-re készül el. A fejlesztés szoros összefüggésben áll a gyulai Airbus gyárral, amely jelenleg is javában épül. A békéscsabai repülőtér fejlesztésének előkészítésére 2020 végén 154 millió forintot biztosított a kormány. A tényleges munka várhatóan jövőre indul.

A gazdasági lap mások mellett azt írja, hogy a békéscsabai mellett a nyíregyházi reptér is új korszak előtt áll. Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára, egyben miniszterhelyettese a hetekben jelentette be, hogy az állam öt-nyolc éven belül négy-öt nemzetközi repülőteret alakítana ki, ezenfelül pedig egy tucatnyi üzleti célú repülőtér is szerepel az átfogó repülőtér-fejlesztési stratégiában. Külön kitért arra, hogy Nyíregyházának kell egy tisztességes, másfél kilométer hosszú kifutópályájú repülőtér, hogy ha üzleti partnerek érkeznek, akkor ne kelljen Budapestről vagy Debrecenből autózniuk.

A Világgazdaság úgy tudja, hogy a Debreceni Nemzetközi Repülőtér fejlesztésére is rendelkezésre állnak a tervek, itt azonban még több döntésnek is meg kell születnie. A debreceni reptér egyébként a Covid-válság előtt kifejezetten jó növekedési pályán mozgott: 2019-ben a régiós másodrepterek közül a grazi és az innsbrucki reptérnél is nagyobb forgalmat bonyolított le. A börgöndi és a kiskunlacházi infrastruktúra fejlesztése is napirenden van. Az utóbbinak már csak a Budapest–Belgrád vasútvonal napokban elstartolt beruházása miatt is nagy jelentősége lehet, az előbbi pedig a sport- és az üzleti cél mellett a drónrepülés bázisává válhat.

Győr-Péren folyik a léginavigációs fejlesztés, Pécs-Pogány pedig funkcióváltás előtt áll.

Magyarországon 119 repteret tartanak nyilván.